„Lehet-e a Kölcsey-féle Hymnust a templomban énekelni?” - A Kölcsey Ferenc Hymnus című versének nemzeti himnusszá válásáról

A magyar kultúra napját Kölcsey Ferenc Hymnus című versének megszületésekor – egész pontosan a kézirat tisztázásának a dátumán – január 22-én ünnepeljük. A vers 1823-ban íródott, de csak 1989 októberében iktatta törvénybe az országgyűlés, hogy „a Magyar Köztársaság himnusza Kölcsey Ferenc Himnusz című költeménye Erkel Ferenc zenéjével.” Nemzeti himnuszunk kanonizálódási folyamatának néhány mozzanatát mutatjuk be az alábbiakban könyvtárunk néhány dokumentumán keresztül. Milyen szerepet játszottak ebben piarista öregdiákok? Mit gondolt a katolikus egyház a Hymnusról a 20. század elején?

 

A Hymnus nyomtatásban először az Aurora című almanachban jelent meg 1829-ben, ezen első kiadásból könyvtárunk is őriz egy példányt. Az almanach 19. századi jellemző irodalmi megjelenési forma, „az idő szórakoztató kitöltésére szánt szépirodalmi anyagot” tartalmazott, két fő jellegzetessége a „kézreálló méret” és a „csinos külső”, így a praktikus használati lehetőségét ötvözte az esztétikai-kulturális igénnyel. Az Európa-szerte nagy népszerűségnek örvendő szépirodalmi zsebkönyvet nálunk Kisfaludy Károly indította el 1821-ben Aurora. Hazai almanach címmel. 1821–1830 között Kisfaludy Károly szerkesztette, majd halála után Bajza József szerkesztésében jelent meg. Az Aurorát aranyozott szélű, préselt velúrpapír kötéssel, gondos nyomdai szedéssel, számos rézmetszettel és zenemellékletekkel ellátva adták ki. Az első két kötetben a kor legismertebb író kaptak helyet, Kazinczy Ferenc, Kölcsey Ferenc, Vitkovics Mihály, Fáy András. Kisfaludy azonban már az Aurora felhívásában meghirdette elképzeléseit, miszerint az almanachba bekerülő írások tárgyának „mind eredeti magyar elmeszüleményeknek” kell lenniük, így az évek folyamán az Aurora arculatát: az eredetiség és a nemzeti jellegű művészet igénye határozta meg, így kapott egyre nagyobb teret az ifjú Vörösmarty Mihály, Czuczor Gergely, sőt női írók (Dukai Takách Judit, Felsőbüki Nagy Julianna) több műve is megjelent itt. A Hymnus nyomtatásban tehát ebben a korszakban modernnek számító, nagy érdeklődésre számot tartó kiadványában jelent meg – azonban visszhang nélkül maradt. Mindössze Toldy Ferenc az 1829. évi Aurora-kötetről írt recenziójában tesz említést Kölcsey „az égig felzengő hymnus”-áról. A vers 1832-ben jelent meg kötetben (Kölcsey Ferenc minden munkáji. Szerk. Szemere Pál, Pest, 1832.). Az ebben az évben megnyíló pesti Casino első felolvasóestjén Bártfay László ezt a költeményt szavalta el, mert szerinte „bizonyos ünnepiséget ada, legalább adhata e darab a megnyíló intézetnek.” A mű megzenésítésig csak néhány elszórt kritikusi utalásban bukkan fel ismerete, még a szélesebb irodalmi nyilvánosság előtt sem lehetett egy igazán (el)ismert vers. Erkel Ferenc zenéjével 1844. június 25-én mutatták be, a Honderű erről szóló beszámolója szerint „Erkelünk gyönyörű hymnusát többször adassék alkalom hallani … hogy az nem sokára a legnagyobb népszerűséget vívandja ki magának, s valódi magyar néphymnussá válandik.”

1844 júniusában ugyanakkor a Kisfaludy Társaság megbízást adott egy néphimnusz megírására. A Társaság ez év januárjában V. Ferdinándhoz folyamodott azért, hogy magánintézetből állami intézetté válhassanak. Miután az uralkodó jóváhagyta kérésüket, szerették volna egy fontos emlékmunkával, „nemzeti dal,” „nemzeti hymnus” létrehozásával megörökíteni az eseményt, s egyben a Társaság jó hírét is öregbíteni. A Társaság nevében Toldy Ferenc és Bajza József Vörösmarty Mihályt kereste fel, hogy 30 aranyért írja meg az alkotást. Hármójuk közös pontja azonban nemcsak irodalmi szerepvállalásuk, hanem piarista diákéveik is. Toldy (szül. Schedl) Ferenc 1814–1818 között a gimnázium II—V. osztályát, Vörösmarty Mihály 1816–1817-ben, Bajza József pedig 1817–1818-ban végezte a gimnázium VI. osztályát a pesti piaristáknál. Az elkészült költemény még ez évben megjelent a Társaság novemberi gyűlésére, és több újság (Nemzeti Ujság, Honderű, Társalkodó) is közölte, s egyben méltatta is a verset. Zenéjét Müller Ferenc komponálta, és 1845. szeptember 15-én mutatták be a Nemzeti Színházban, de ennek feldolgozása nem lett népszerű. Vörösmarty himnuszában azt kéri Istentől, hogy a király jó uralkodó legyen, a nemzet tegyen az országért, az országban jog és törvényesség uralkodjék, az országban élők egy közös célért dolgozzanak. Vörösmarty költeményének feltűnő eleme Kölcsey Hymnusához képest, hogy a jó királyért könyörög, mely megfeleltethető az akkori alkotmányos berendezkedésnek, más – például szolgáló – népek himnuszában előkerülő toposzoknak. Ugyanakkor felvetődik a kérdés, hogy nem véletlen-e, hogy a katolikus Bajza és Toldy Ferenc a katolikus Vörösmartyt kérte fel az új szöveg megírására. A kérdést Milbacher Róbert irodalomtörténész vizsgálta részletesen. A Hymnus nyelvhasználata, történelemszemlélete a protestáns felekezet jellemzőit idézi meg. A szakirodalom a Hymnus vizsgálata során kimutatta a protestáns prédikátor és hitvitázó Magyari István gondolatvilágának erőteljes érvényesülését: a „Scytiabol” kihozott eleink, a sok jókkal megáldott föld, Pannonia, török és tatár dúlás, megérdemelt büntetés, a könyörgés a bátorításért mind-mind szerepelnek Magyari Az országokban való sok romlásoknak okairól (1602) című munkáját záró imában. Emellett a költemény retorikai szerkezetében, nyelvi fordulataiban több 16–17. századi jeremiád hatása is felismerhető. A Hymnus versformája, rímelése református Szenczi Molnár Albert CXXX. zsoltárának verselésével egyezik meg. Ugyanakkor ez a protestánsok által kidolgozott ideológia, a nemzeti bűnök és büntetés, bűnhődés gondolata Zrínyi Miklós munkái révén a katolikus irodalomban is elterjedt, majd főként jezsuita szerzők révén mind népszerűbbé vált, így tulajdonképpen levetette felekezeti színezetét. Maga Kölcsey Ferenc írt arról, hogy szerinte a régi magyar irodalomban egyedüli értéket Zrínyi Miklós (és Balassi Bálint) képviselt, így biztosan példaként tekintett Zrínyire is a költemény megalkotásakor. Illetve aligha tekinthető véletlennek, hogy az Aurora 1829-es számában a nyitó metszet Zrínyit ábrázolta. Így talán már a 19. század közepén sem jelenthetett a köznapi katolikus olvasóban visszatetszést a Hymnus, de a protestáns felekezeti intencionalitás szerepet játszhatott abban, hogy Vörösmartyt is felkérték egy másik himnusz megalkotására.

1903-ban merült fel először, hogy Kölcsey megzenésített költeménye Magyarország hivatalos nemzeti himnusza is lehetne. Akkoriban az osztrák himnuszt, Gotterhalte-t énekelték Osztrák-Magyar Monarchia hivatalos eseményein. Rátkay László képviselő törvényjavaslatot nyújtott be az egységes magyar nemzet himnuszáról, Széll Kálmán miniszterelnök azonban semmi kivetnivalót nem talált a Gotterhalte eléneklésében, így a Himnusz hivatalossá tétele lekerült a napirendről. A törvényjavaslat benyújtásával párhuzamosan azonban hosszas viták kezdődtek a Sion és a Religio hasábjain arról, hogy „Lehet-e a Kölcsey-féle Hymnust a templomban énekelni?” A vita egyfelől arról szólt, hogy engedélyezhető-e nem liturgikus dal éneklése a mise keretében, másfelől pedig arról, hogy a katolikus dogmatikában elfogadhatató-e a Hymnusban megfogalmazott bűn-bűnhődés kérdésköre („Megbűnhődte már e nép a múltat s jövendőt”), miszerint a bűnökért meg lehet-e előre bűnhődni. Többen álnéven szólaltak meg a vitában (M. Á., Aberkiosz), szerintük is elfogadhatatlan a katolikus dogmák szerint az egyén szintjén bűnök előre való vezeklése, de felvetették, hogy a nép mint közösség szintjén nem ellenkezik a dogmákkal. Ugyanakkor Aberkiosz kiemelte, hogy „a Hymnus más tekintetben sem valami mintaszerű imádság. Csupa földi, anyagi dolgokért könyörög.” Hetyey Sámuel pécsi püspök hangsúlyozta, hogy ez egyértelműen dogmatikus hiba, így nem egyházhatósági jóváhagyást sem nyerhet a Hymnus, ehhez valamilyen illetékes hatóság kellene, mely ezt megváltoztassa, ezért „a Kölcsey-himnusz azt a helyet, amelyet a sziveinkben elfoglal s amely azt máskülönben templomainkban is méltán megilletné, [nem foglalhatja el]”. Az 1903-as vita jól mutatja, hogy addigra a Hymnus már a nemzeti kultusz részévé vált, hivatalos kanonizálás nélkül is.

Utoljára 1918. október 23-án van adatunk arról, hogy hivatalos eseményen (a debreceni egyetem felavatásán) a Gotterhalte csendült fel himnuszként. 1923. június 10-én már megünnepelték a Hymnus születésének századik évfordulóját (az akkor ismert kézirat dátuma alapján). 1938-ban Dohnányi Ernő elkészítette az új zenekari verziót, melyben az áhítatos imajelleget hangsúlyozták, és e verzió használatát Hóman Bálint kultuszminiszter rendeletben rögzítette. Köztudomású, hogy a kommunista időszakban Révai József felkérte Illyés Gyulát és Kodály Zoltánt egy optimistább, Isten nevét kihagyó himnusz megírására, erre azonban nem került sor. Nemzeti ünnepeink, kultúránk része máig a Hymnus, énekeljük már a katolikus templomokban is, ahogy az 1903-as javaslatban olvasható: „csak bizonyos rendkívüli alkalmakkor … [nem] az istentisztelet alatt, hanem annak befejeztével énekeltessék.”