Egy possessorbejegyzés tanulságai - I. Rákóczi György könyvei a piarista könyvtárban

„Anno 1629 vettem Lednicen egy szegény Morvából kiűzettetet prédikátortól R[ákóczi] G[yörgy]” – olvasható a rövid, tulajdonosra (possessorra) utaló bejegyzés az egyik Biblia-kommentárunk címlapján. I. Rákóczi György (1630–1648) uralkodása Erdély politikai és gazdasági prosperálásának az időszaka, közismert protestáns vallásszabadság melletti elköteleződése. Hugo de Sancto Caro kommentárjaival ellátott Biblia-kötetek vizsgálata nemcsak a Rákócziak korába, a 17. század művelődési viszonyaiba nyújthat bepillantást, hanem egyúttal arra is rávilágít, hogy a régi könyek minden egyes példánya értékes, mert önmagában, egy-egy példánynak a használata, története is sok információt szolgáltat a múltról.

Hugo de Sancto Caro (1190–1263) domonkos szerzetes a párizsi egyetem tanáraként az 1230-as években mutatót (konkordanciát) készített a Biblia latin fordításához, szövegkritikai kutatásokat folytatott. Legnagyobb hatású műve Biblia-magyarázata és prédikációmodell-gyűjteménye lett, melyet a 18. századig használtak. A monumentális mű először hét kötetben jelent meg Bázelben, Johann Amerbach nyomdájában 1498–1502 között, majd rövidesen, 1504-ben újra kiadták, a korszak legkiválóbb nyomdászainak együttműködésében (Johann Amberbach, Johann Froben, Johann Petri), hat kötetben. A két kiadvány szerkesztése hasonló: a főszöveg, a Biblia latin szövege középre került két hasábba, amelyet a postilla körülölel. A postilla (post illa ’e szavai után’) egy-egy szentírási szakaszhoz vagy könyvköz írt prédikációs célú magyarázat. Mindkét kiadásban a korai míves szövegkiadásokra jellemzően kihagyták a kezdőbetűk helyét – így biztosítva lehetőséget a kódexekre jellemző iniciálé elkészítésének –, de néhány fametszettel már illusztrálták a könyvet. Könyvtárunk a korábbi, Amerbach-kiadás 5. kötetét, valamint az 1504-es kiadás 6. kötetét őrzi.

A két kötet első ismert közös tulajdonosa, „a szegény kiűzetett prédikátor” Samuel Rochotius (1580 előtt–1629 után), a cseh–morva tesvérek néven emlegetett protestáns felekezet lelkésze volt, 1607-ben a morvaországi Prosinowitzban (ma: Prusinovice, Csehország) szolgált. A cseh–morva reformációs törekvések már a 14. században elkezdődtek, 1575-ben megszületett hitvallásuk, a Confessio Bohemica, majd erre alapozva létrejött egyházuk (1609). Protestáns felekezet voltak, de nem csatlakoztak sem a lutheri, sem a kálvini reformációs irányhoz. Ugyan rövid időre vallásszabadságot nyertek, de 1620 után véres üldözös kezdődött, nemcsak a lelkészeknek, a vallásukat gyakorló családoknak, közösségnek is menekülniük kellett. Így érkezett 1624-ben Rochotius Lednicre (ma: Lednica, Szlovákia).

A Trencsén vármegyében elhelyezkedő, közvetlenül a morva határ mellett fekvő Lednic vára Lorántffy Zsuzsannával kötött házassága révén került Rákóczi György tulajdonába. A későbbi erdélyi fejedelem a birtokaira érkező menekülteknek nemcsak szabad vallásgyakorlatot biztosított, hanem sokféleképpen segítette megélhetésüket is: a Sárospatakon letelepített habánoknak ingatlanokat juttatott, a Lednichez tartozó Puhón (ma Púchov, Szlovákia) otthonra lelő cseh posztókésztőknek kollektív robotmentességet adományozott, és valószínűleg részben ezzel is magyarázható a számkivetett morva protestánsoktól való könyvvásárlása is. 11 művet ismerünk, melyet Rochotiustól szerzett be, egy folió nagyságú kötet ára – Rákóczi egy 1627-es feljegyzése szerint – 12 forint 50 dénár volt, melyért akkoriban 2 tehenet lehetett vásárolni. A beszerzés hátterében ugyanakkor a korban elmaradott könyvkereskedői hálózat is szerepet játszhatott, hazánkban nem állt rendelkezésre a nyugat-európaihoz hasonló szervezett könyvkereskedelem, ezért Rákóczi máskor is szívesen vásárolt könyveket a külföldi egyetemet járt (peregrinus) diákoktól és a környezetében feltűnő értelmiségiektől.

Rákóczi György rendszeres bibliaolvasó volt, leggyakrabban az 1608-as, hanaui Bibliát forgatta, de több Biblia is fennmaradt jegyzeteivel. Egy másik, könyvtárunkban őrzött Bibliájában (Köln, 1527.) magyar nyelvű imádságok (étkezés előtti ima, Miatyánk) is olvashatók. A Bibliák, a teológiai tárgyú művek nagy száma a fejedelem személyes érdeklődésen túl a 17. századi udvari kultúra fontos jellemzőjére világít rá. A hazai főnemesi gyűjteményekben – ahogy arra Monok István rámutat – az európaihoz viszonyítva jelentős hányadot tettek ki a teológiai tárgyú művek: a protestáns egyházak megszervezése, az intézményi élet (gyülekezetek, iskolák) támogatása, a katolikusokkal folytatott hitviták tették ezt szükségessé. Ezeket a főnemesi könyvtárakat kvázi nyilvános gyűjteményként használták sokszor a környékbeli értelmiségiek.

A Rákóczi család kb. kétezer kötetes gyűjteményét a fejedelem fia, Rákóczi Zsigmond (1622–1652) végrendeletében a sárospataki református kollégium könyvtárára hagyta. A könyvtár 1660–1671 közötti rendezése során egységes jelzettel látták el a könyveket, így került a könyvek címlapjára a piros ceruzás jelzet (N[umero] 257 T[heca] 2 O[rdo] 5.). II. Rákóczi György özvegye, Báthory Zsófia rekatolizálása után elüldözte az iskolát, a távozó tanárok a könyvek egy részét magukkal vitték Debrecenbe, majd Gyulafehérvárra és Marosvásárhelyre. A Sárospatakon hagyott könyvek a jezsuitákhoz kerültek, akik a rendi előírásoknak megfelelően bejegyezték a könyvbe tulajdonjogukat, és új jelzettel látták el a könyveket (T. 2. O. 5. l. 2. s 1. α. 4.). A jezsuita rend feloszlatása után (1773) kapták meg a könyveket a piaristák, akik 1789-ben költöztek be a sátoraljaújhelyi kolostorba. Az I. világháború végén rendfőnöki döntésre Friedreich Endre (1878–1952) piarista tanár irányításával a vidéki rendházakból a legértékesebb állományt Budapestre szállították, így itt ért véget a kötetek kalandos útja.

 

Bácskai-Horváth Hajnalka