Újabb ritkaságra bukkantunk Vácott

A váci rendházi iratanyag központi gyűjteményekbe történő szállításakor érkezett könyvtárunkba egy címlap nélküli kötet. A nyomtatvány tipográfiai jellemzői alapján rögtön feltűnő volt, hogy a hazai nyomdászat egy korai magyar nyelvű emléke került elő. Rövid kutatás után kiderült, hogy Beythe István 1584-ben, Németújváron kiadott, teljes egyházi évet átfogó beszédgyűjtemény-sorozata bukkant fel a váci rendházból.

A kötet három munkát tartalmaz: első mű a vasárnapokra rendelt evangéliumi szakaszokat (Beythe István, Az evangeliomok magyarázatai, Németújvár, 1584, RMNy 552), a második a szentleckék szövegéül szolgáló apostoli leveleket (Beythe István, Eztendő altal valo vasarnapi epistolák, magyarázattyokkal, Németújvár, 1584, RMNy 553), a harmadik pedig a szentek ünnepeire szóló evangéliumi szakaszokat és episztolákat taglalja (Beythe István, Az zentök fö inepiiröl valo evangeliomok, magyarazattyokkal özue, eztendö altal, Fö innep napocra valo epistolak magyarazatij eztendö altal, Németújvár, 1584, RMNy 554). A mi példányainkat – a több fennmaradt példányhoz hasonlóan – a téma összatartozó volta és használati szempontok miatt egybekötötték. 

Beythe István (1532–1612) a nyugat-dunántúli protestantizmus kiemelkedő képviselője, természettudós volt. 1532-ben Kőn (Baranya megye) született. 1556-ban Hédervárott, majd Szakolcán (Skalica, Szlovákia), 1559-től Alsólendván (Lendava, Szlovénia), 1564-től Sárváron volt tanító, 1565-tól ismét Alsólendván találjuk immár lelkészként – ezekben az években a Nádasdy és a Bánffy család familiárisai közé tartozott. 1574-től Sopronban lett magyar prédikátor. 1576-tól Németújváron Batthyány Boldizsár udvari lelkésze lett, haláláig a család szolgálatában maradt. 1585-től 1595-ig dunántúli protestáns püspökként működött. Lelkészségének ideje a protestáns felekezetek formálódásának időszakára esett. Beythe lutheránus lelkészként indult, de már 1587-i csepregi zsinaton kánonokat bocsátott ki, amelyek ellen az ortodox lutheránus esperesek ellenállást szítottak. Az 1591-i csepregi kollokviumon nyílt szakításra került sor Beythe és a lutheránusok között az úrvacsora miatt. 1595-ben lemondott püspöki tisztéről, de a reformátusok haláláig püspöküknek tekintették. Nemcsak lelkész volt, hanem író is. Részt vett az első latin–magyar növényszótár összeállításában Carolus Clusius kíséretében (Stirpium nomenclator Pannonicus, Németújvár, 1583). Írói munkásságának jelentős része azonban arra irányult, hogy kiadványaival segítse a protestáns hitelvek tisztázását. Ezért írt egyházi rendtartást (Mikeppen az körösztyéni gyüleközetben az köröztségöt, úr vacsorájá… szolgáltassák, Németújvár, 1582), katekimust (Körösztyéni tudománynak rövid summája…, Németújvár, 1582; [Confessio Németujvarini], 1587), énekeskönyvet ([Énekeskönyv], 1590). Legjelentősebb munkái mégis beszédgyűjteményei voltak, melyek – Bornemisza Péter, Kulcsár György postillái melett – számos 17. századi protestáns prédikáció alapjául szolgáltak. 

Mindhárom munka postilláskötet: post illa '[a szöveg] e szavai után', arra utal, hogy a magyarázatok a szent szövegrész után következnek, annak szoros értelmezését adják. Beythe a kortársak közül többek által kárhoztatott perikópa-rendszert követte munkájában, és katolikus mintára a szentek ünnepeire is készített beszédeket – Szűz Mária születésére éppúgy, mint Szent István ünnepére, bár ezeknél nem a szentek életére, hanem az aznapi bibliai textus értelmezésére kerül a hangsúly. Először közli a perikópákat, a szentmisében felolvasott bibliai szakaszokat, majd összefoglalja annak tartalmát, azután 6-7 pontba szedve ismerteti a tanulságokat, majd külön kitér az ellenvetésekre. 
Szent Péter kapcsán így olvashatjuk az evangéliumot Beythe tolmácsolásában: „Kinek mondnak engömet az embörök amaz embörnek fiát lenni? Ők kedig mondnak vala: Némellyek Köröztölő Iánosnak. Nemellyek kedig Hellyesnek, es nekik Hieremiásnak, avagy egyiknek az Propheták számából. Monda nékiök: de ti kinek mondotok engömet lenni? Felelvén kedig Simon Petör monda: The vagy az Christus amaz élő Istennek fia. Es felelvén Jesus monda néki: Bodog vagy Simon Bariona, mert az test és az vér nem jelöntötte meg néköd, de az én atyám, ki mennyegben vagyon. De én is viszontok azt mondom néköd: hogy the vagy az Pétör, és ez kőziklán épíjtöm az én anya szent egyházamat, és az poklok kapuij el nem hatalmazhatnak ő ellene. Én néköd adom az menyorzágnak kulcsait. És valamit meg kötözéndez ez földön, kötőzvén lezön mennyekben is…”  A tanulságoknál kiemeli, hogy az emberek sokféleképpen vélekednek Krisztusról, „az igaz Isten és az igaz embör" megismerése nehéz, ezt sokféle tudomány segíti, de a 4. pontban kitér arra is „Micsoda az köröztyéni gyölekezet, ki az Christust, Istennek fiát ismeri." Elmondja azt is, hogy a kulcsok átadása Szent Péternek azt jeleni, hogy az evangéliumról lehet prédikálni: „Az kulcsok, az egész Evangeliom tisztit jegyzik, hogy miként az kulcsok által az ajtók meg nyijttatnak, akképpen az Evangéliom által, nyilatkoztatik menetel mennyeknek országában, és az köröszténységnek örökké való javaijban." 

Beythe az első kötetben úgy fogalmaz, hogy postilláit „az szegény egyigyő körösztyénöknek értelmére” és „az Istenfélő emböröknek lelkök vigasztalására” készítette, a harmadik kötethez írt előszavában pedig kitér arra, szegény magyar nemzet megfogyatkozott tanító és gondviselő nélkül, ezért készítette el kötetét, s hozzáteszi azt is, hogy így szeretné kifejezni Battyhány család iránti háláját.  Az első kötet ajánlása Batthyány Boldizsárnak (1542–1590), a harmadik köteté Batthyány feleségének, Zrínyi Dorottyának szól. Batthyány család németújvári udvara a nemzetközi tudományos kapcsolataival, magyarországi egyházi, tudományos és kulturális életben aktív tagjaival, iskolájával, könyvtárával a térség egyik legnagyobb hatású művelődési központja volt.

A postilláskötetek Johannes Manlius (c. 1530–1605) nyomdájából kerültek ki. Manlius 1575-ben még Laibachban (ma Ljubljana, Szlovénia) kezdte nyomdai tevékenységét – a Biblia egy részének első szlovén nyelvű, latin betűvel szedett fordítását adta ki. Protestantizmusa miatt menekülni kényszerült, s Batthyány Boldizsár hívta 1582-ben Németújvárra (ma Güssing, Ausztria), hogy ott állítsa fel nyomdáját. Ezután mintegy 20 évig, 1605-ig – a varasdi kitérőtől eltekintve – hazánkban működött, és nyugat-dunántúli protestánsok ügyét szolgálta a Battyhányak, Nádasdyak pártfogásával. Az ország nyugati határvidékén dolgozott (1582–1585, 1594–1597. Németújvár; 1587–1592. Monyorókerék; 1592–1593. Németlövő; 1599, 1601, 1603-1605. Keresztúr; 1600, 1602. Sárvár). Igényes, a könyv művészi külsejét szem előtt tartó nyomdatulajdonos volt ő, könyvdíszekkel és illusztrációkkal felszerelt nyomdával bírt, gazdag betűkészlettel dolgozott. 

Kétszer keretezett arabeszkmintás iniciálék mellett ószövetségi jeleneteket ábrázoló iniciálésorozattal is rendelkezett. Ezeket még Laibachban vásárolhatta meg Raphael Hoffhalter bécsi műhelyéből. Ezek legszebbike szerepel a kiadványunkban is, így a B betűnél Bábel tornya látható, D betű Dávid és Góliát küzdelmét, az F a fáraó álmát, a H betű Illés (latinul Heli) Kármel-hegyi áldozatát mutatja, az I betű pedig József kútba dobását jeleníti meg. A fametszetes címlap készítője H. V. kézjeggyel látta el munkáját, ez vélhetően Heinrich Vogtherrt takarja, aki V. Károly udvari festőjeként is dolgozott. A címlap sarkaiban a négy evangelista látható, alul János és Lukács között a Szentlelket jelképező galambot találunk, a felső sarokban pedig Márk és Máté között az Atya stilizált alakja kapott helyett. Az oldalkeretekben puttók és virágfüzérek láthatók.

A könyv egykorú, 16. századi bőrkötésben maradt fenn, a protestáns lelkipásztori könyvtárakra jellemző gerincen történő bőr megerősítéssel.  Az első rész végén található bejegyzésben egy 17. századi kéz a 42. zsoltárt Szenci Molnár Albert 1607-ben megjelent fordításában idézte, így bizonyos, hogy protestáns használatban lehetett még ekkor. A könyv további sorsa bizonytalan, nem tudjuk, mikor került a váci piaristák tulajdonába. 

Bácskai-Horváth Hajnalka