Petőfi a pesti piaristáknál
Petőfi alakja a piarista diákság számára már csak azért is kiemelt jelentőségű, mert piarista öregdiák ő is.
Petőfi Sándor iskoláztatására szülei nagy gondot fordítottak, ezért apja 1833-ban az akkor még döntően német ajkú Pestre vitte a német nyelv tanulása céljából. Előbb az evangélikus gimnáziumba járt, de ott nem teljesített túl jól, ezért apja a következő tanévben a piaristákhoz íratta be az I. grammatikai osztályba.
Mária Terézia, 1777-ben kiadott Ratio Educationis rendeletével írta elő, hogy a “A tanév végén […] minden iskolában és fakultáson nyomtatásban kell megjelentetni a teljes év munkájával kiérdemelt osztályzatok jegyzékét.” A diákok nem ábécérendben szerepeltek ebben, hanem érdemjegyeik alapján csoportba sorolták őket. Először az eminensek, majd az első, majd második rendűek szerepeltek. Petőfi Sándor a piarista gimnáziumban sem tanult túl jó, csak elsőrendűek között szerepel a neve.