Egy elkószált kötet Teleki Sámuel utazásából
Teleki Sámuel kötet
Spontone, Ciro (ca. 1552-ca. 1610)
Giorgio Basta tábornok titkáraként járt Erdélyben
Bajtay kötete
Ősnyomtatványaink közül kiemelkedik egy kolligátum, mely két, 1486-ban kiadott művet – Aquinói Szent Tamás Summa theologiae című művének 3. kötetét és Boethius De consolatione philosophiae című munkáját – tartalmazza.
A váci rendházi iratanyag központi gyűjteményekbe történő szállításakor érkezett könyvtárunkba egy címlap nélküli kötet. A nyomtatvány tipográfiai jellemzői alapján rögtön feltűnő volt, hogy a hazai nyomdászat egy korai magyar nyelvű emléke került elő. Rövid kutatás után kiderült, hogy Beythe István 1584-ben, Németújváron kiadott, teljes egyházi évet átfogó beszédgyűjtemény-sorozata bukkant fel a váci rendházból.
Június 14-én püspökké szentelték Pedro Aguado Cuesta piarista atyát, a rend generálisát huescai székesegyházban! A hazai püspökök között jelenleg nincs piarista, de a korábbi évszázadokban több püspököt is szenteltek a piarista rend tagjai közül. Az ő alakjukat idézzük fel az alábbiakban!
A budapesti Piarista Gimnáziummal közösen idén második alkalommal vettünk részt a 2025-ös Budapest 100 rendezvényen. A fesztivál témája idén a zöldterületek, kertek voltak. A május 24-25-i hétvége alatt öt idegenvezetést tartottunk három nyelven a szerzetesek kertjeiről és a piarista gyűjteményekről.
A karácsonyi készület, az advent a sötétség ideje, amikor a régi hagyomány szerint naponként, később hetenként egy-egy újabb gyertya meggyújtásával jelezzük a várakozásunkat karácsony ünnepére, amikor a megszületett Üdvözítő érkezése teljes fénnyel ragyogja be napjainkat. Ehhez a készülethez szeretnénk hozzájárulni minden napra egy-egy adventi gondolattal, verssel, novellával, amelyeket piarista atyák és öregdiákok gondolataiból válogattunk. A képi illusztrációk a Központi Könyvtár muzeális gyűjteményének más köteteiből származnak.
1874. június 9-én, 150 éve halt meg Katona Dienes SchP. Az alábbiakban a polihisztor Katona életművére emlékezünk kiadott munkái révén.
A bázeli nyomdász, Heinrich Petri (1508-1579), több alkalommal is megjelentette Klaudiosz Ptolemaiosz (c. 87-165) Pirchkeimer Willibald (1470-1530) által lefordított Geographia Universalis című művét Sebastian Münster (1488-1552) szerkesztésében. A könyv egyebek között tartalmazza a korai Amerika-ábrázolások gyöngyszemeit, amelyekkel az átdolgozott kiadás a Cosmographia részeként az elkövetkezendő évtizedekben a kor egyik legsikeresebb és legkeresettebb művévé vált.
Az 1848. márciusi események egyik sarkpontja a Landerer és Heckenast nyomdában a Nemzeti dal és a 12 pont kinyomtatása. A reformkor elejétől kezdve megfigyelhető a folyamat, hogy az egyes politikai irányzatok saját folyóiratot szereztek meg maguknak, hogy így juttassák el minél szélesebb közvélemény felé nézeteiket.
Petőfi ikonikus alakja irodalmunkban, nemzeti emlékezetünkben megkerülhetetlen, s külön figyelmet érdemel piarista öregdiákként. Az életmű számtalan kiadást, újraértelmezést élt meg, mi rövid összeállításunkban a Petőfi-kultusz megszületésének forrásaira, az irodalmi művek első megjelenéseire helyezzük a hangsúlyt.
1885. augusztus 1-jén született Hevesy György, aki 80 éve kapott kémiai Nobel-díjat „a kémiai folyamatok vizsgálatában radioaktív izotópok indikátorként való alkalmazásáért”. Nézzük meg, hogy alma matere, a budapesti Piarista Gimnázium milyen természettudományos alapokat nyújtott neki a későbbi tanulmányaihoz, kutatásai kibontakoztatásához.