Petőfi-relikviák a könyvtárban - Hiteles források Petőfi kultuszához

Petőfi ikonikus alakja irodalmunkban, nemzeti emlékezetünkben megkerülhetetlen, s külön figyelmet érdemel piarista öregdiákként. Az életmű számtalan kiadást, újraértelmezést élt meg, mi rövid összeállításunkban a Petőfi-kultusz megszületésének forrásaira, az irodalmi művek első megjelenéseire helyezzük a hangsúlyt. 

Az alábbiakban arra hívjuk fel a figyelmet, hogy miként adhatók tovább a Petőfi-életmű hiteles forrásai későbbi nemzedékeknek, hogy őrizzük meg 200 év távlatából a műveket, vázoljuk egy könyv restaurálásának folyamatát.

Petőfi alakja a piarista diákság számára már csak azért is kiemelt jelentőségű, mert piarista öregdiák ő is. Petőfi Sándor iskoláztatására szülei nagy gondot fordítottak, ezért apja 1833-ban az akkor még döntően német ajkú Pestre vitte a német nyelv tanulása céljából. Előbb az evangélikus gimnáziumba járt, de ott nem teljesített túl jól, ezért apja a következő tanévben a piaristákhoz íratta be az I. grammatikai osztályba. Az akkor diáknévsorokban nem ábécérendben, hanem tanulmányi eredményeik alapján szerepeltek a diákok. Először az eminensek, majd az első, ezt követően a második rendűek szerepeltek. Petőfi Sándor a piaristáknál sem tanult túl jó, így neve csak az elsőrendűek között található. 

19 évesen, pápai diakkent 1842-ben elküldte néhány verset Vörösmarty Mihálynak, aki Bajza Józseffel együtt a kor egyik legelismertebb tudományos, szépirodalmi lapjának, az Athenaeumnak volt a szerkesztője (NB. mindketten piarista öregdiákok), hogy adja ki verset. Az interneten itt-ott felbukkanó képek szerint a vers a címlapon jelent meg, azonban nyilvánvalóan az akkor induló költő nem került az újság címoldalára, hanem még Petrovics Sándor aláírással a folyóirat 966. oldalán jelent meg a költemény. Ugyanakkor vitathatlan tény, hogy ez a megjelenés már feltette Petőfit az irodalmi térképre. 

1844 nyarán, 21 évesen már nagy büszkén így írt: „Ezentúl tehát kirekesztőleg az irodalomnak élek.” Egyre több verse jelent meg lapokban, azonban mindezt csak úgy tehette meg, hogy 1844 áprilisában Vahot Imre – Vörösmarty Mihály és Bajza József közbenjárására – segédszerkesztőként szerződtetette az éppen akkor átalakuló Pesti Divatlaphoz. Könyvtárunk a Pesti Divatlap csaknem teljes sorozatát őrzi. Petőfi rendszeres fizetésért cserébe fordított, korrektúrázott, kritikát, ajánlásokat írt, s itt jelentek meg rendszeresen a munkái is, s ez tette lehetővé, hogy az irodalom kenyérkereső foglalkozássá váljon számára.  Petőfi jól érzékelte az egyre inkább piaci alapokra helyezkedő irodalmi életet, és jól ki tudta aknázni ennek lehetőségeit. Petőfi zsenialitása abban rejlett, hogy nemcsak művészileg hozott újat, hanem abban is megnyilvánult, hogy az irodalom külső, társadalmi, intézményes kereteinek gyökeres, kvázi kapitalizálódó megváltozását észlelete, ezeket tudta a saját érdekében felhasználni, s  a piaci alapon működő sajtón és könyvpiacon keresztül bontakozott ki már az ő költészete.

1844 elején a Kisfaludy Társaság az eposz műfajának megújítását célzó pályázatot tett közzé. Vahot biztatására kezdett hozzá Petőfi munkájához, 1844 augusztusában, szeptemberében készítette el A helység kalapácsa című komikus eposzt. A mű nem nyerte el Vahot tetszését, így a kiadás jogát Geibel Károlynak adta el 40 Ft-ért, aki aztán még ez év novemberében gyorsan kinyomtatta, hogy a pesti vásáron árusítan tudja. Ez a mű nem lett nagy siker, még az 1860-as években is voltak belőle eladatlan példányok. A rajzokat Petőfi Sándor készítette, Grimm Vince műhelyében készültek a kőnyomatok. A hátsó borító ábrázolja a III. éneket, mikor Fejenagy meglátja a kocsmában, hogy a kántor szerelmet vall Erzsók asszonynak. Az első borító IV. ének (Márta megragagadja férje, a kántor haját).

A helység kalapácsa után röviddel, 1844 novemberében írta meg a János Vitézt. Ez Vahot Imre kiadásában 1845. március 6-án jelent meg, aki 100 Ft tiszteletdíjat fizetett a költőnek. A Pesti Divatlap 1844. december 8-i számában már a kész műről számol be: ,,A napokban Vörösmarty, Vachot Sándor és e lap szerkesztője [Vahot Imre] előtt olvasá föl Petőfi legújabb nagy költeményét, illy cim alatt: János vitéz...ezen irodalmunkban még eddig szokatlan modorú népmese szép költői kidolgozása mindnyájunk tetszést nagymértékben megnyeré… Petőfi ez új műve nemsokára sajtó alá kerülend, s biztosan merjük állítani, nagy tetszésben részesülend." Vahot Imre vállalta a kötet megjelentetését, és előszót is írt hozzá. A Pesti Divatlap több számában is reklámozták a majd megjelenő János vitézt, egy rövid részletet is közöltek belőle. A munka rövid időn belül országos hírnevet szerzett írójának, de növelte a kiadó presztízsét is. A remélt siker nem maradt el, az 1000 példány nagy része elfogyott. Ebből az első 500 példányon voltak kőnyomatú borítók (szintén Grimm Vince munkái). A János vitéz a magyar irodalom legritkább első kiadásainak egyike. Magyarországi közgyűjteményekben kevesebb mint tíz példány található belőle, ennél fogva különösen értékes minden példánya, különösen a borítóval ellátottak.

Az irodalom kvázi iparrá vált a korszakban. Hallatlan mértékben megnövekedett az olvasóközönség, és mind több papírra volt szükség. Könyvtárunk 2023-ban a NKA pályázata keretében készítette el a két epikus mű, A helység kalapácsa és a János vitéz restaurálását. A hiányzó részeket – a mai restaurálási szabályoknak megfelelően – nem egészítették ki az eredeti utánnyomásával, csak a papírt öntötték ki újra, hogy a könyvtest teljes legyen. A munka során a lapokat kimosták, savtalanították, így biztosítva, hogy a következő száz évben a lapok ne törjenek el. A restaurálás folyamata a könyvtárunk youtube-videóján megtekinthető.