Nyitvatartás:

Hétfő - péntek: 9-16

Hétvégén: zárva

Kapcsolat

Címünk

1052 Budapest,
Piarista köz 1.

Telefonszám

+36(1) 486-4478

E-mail cím

pkk@piarista.hu

Kincseinkből

Az első könyv a távcsőkészítésről avagy Galilei és a piarista oktatás

A piarista oktatás elindulása új szemléletet hozott a természettudományos oktatás rendszerébe a 17-18. században. Kalazanci Szent József fontosnak tartotta az olvasás és írás mellett a matematika oktatását is, mint a diákoknak kenyeret adó, praktikus tudományt. Ebben a szellemben tanítottak Kalazancius későbbi követői is, akik közül a firenzei piaristák szoros kapcsolatba kerültek Galileo Galileivel is, egyfajta titkári feladatokat is vállalva a tudós mellett. Galilei gyakorlati megfigyeléseken alapuló tudományos elvei pedig átkerültek a piarista oktatás elemei közé.

2022. 09. 28. – 09:29

Debrecen. Piarista gimnázium

Intézmény jelenlegi hivatalos neve
Szent József Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium és Kollégium (Debrecen)
Intézmény rövid története

A reformáció következtében Debrecenben 1552-től 168 éven át nem működött katolikus templom, közösség. Az 1715. évi országgyűlés kötelezte Debrecen városát, hogy telket biztosítson katolikus templom és plébánia számára. Bakó János nagyváradi kanonok (egykori privigyei piarista diák) meggyőzte Csáky Imre váradi püspököt hogy a piaristák a legalkalmasabbak a debreceni hitélet és katolikus iskola megteremtésére. Gróf Csáky Imre püspök hívására az első piarista Szlopnyay Elek 1719 januárjában érkezett a városba. Az iskolai munkát csak 1721 januárjában kezdték el a Szent Anna és a Varga utca sarkán álló nádfedeles épületben 22 diákkal. A katolikus tanulók létszámának növelése érdekében Koháry István alapítványából 1725-ben konviktust állítottak fel a vidéki tanulók számára. Ezt 1784-ben II. József bezáratta. Az iskola elismertségét mutatja, hogy a protestáns városi vezetés költségén 6 évfolyamos intézetté fejlődött a híres Református Kollégium mellett.

Csáky bíboros, váradi püspök 1721 és 1726 között megépíttette a Szent Anna plébániatemplomot, ahol a piarista hátfőnökök látták el a plébániai teendőket 1802-ig. A 19. század végére az iskola kinőtte korábbi, többször újjáépített épületét, és az 1902-től főgimnáziummá minősített intézmény új épületbe költözött 1903-ban a város anyagi támogatásával. Trianon után a Debrecenbe telepített Tisza István Egyetem gyakorlóiskolája lett. 1938-tól a felső tagozat B-osztályait kereskedelmi középiskolává szervezték.

A debreceni piarista gimnázium és kereskedelmi középiskola a legnagyobb létszámú volt a vidéki piarista iskolák között: 1940-es évek elején 33 tanár 600 növendéket tanított 1948-ban az államosítás megszakította ennek az igen fontos szerepet betöltő iskolának a történetét.

Az épületekben állami gimnázium működött 2006-ig, amikor az egyházmegyei fenntartású Szent József Gimnázium költözhetett be a Csokonai Vitéz Mihály Gimnázium helyére. A piaristák nem tértek vissza v rásoba.

Emléküket a Piarista Diákszövetség debreceni tagozata hűen ápolja. Debrecen 1993-ban II János Pál pápa döntése alapján a Debrecen-Nyíregyházi püspökség székhelye lett. Ez az 1719-es alapítás méltó megkoronázása.

(Borián Tibor - Koltai András - Legeza László: Piaristák. Budapest, Mikes K., 2007. p. 52.)

Kronológia
  • Residentia: 1719-1747
  • Domus: 1747-1950
  • Plébánia: 1719-1802
  • Iskola:
    • Gramm. (1-4. gimn., 5-8. évf.): 1721-1948
    • Human. (5-6. gim., 9-10. évf.): 1789-1948
    • Filozófia (7-8. gimn., 11-12. évf.): 1902-1948
    • Konviktus, diákotthon: 1726-1784
Külső hivatkozások
Intézmény folyóiratai

Más gyűjteményekben fellelhető további érdemsorok:

  • 1810. II. szemeszter: Országos Széchényi Könyvtár
  • 1827. II. szemeszter: Országos Széchényi Könyvtár
  • 1830. II. szemeszter: Országos Széchényi Könyvtár
  • 1837. II. szemeszter: Országos Széchényi Könyvtár
  • 1842.: Országos Széchényi Könyvtár
Intézmény földrajzi helye