Egy elkószált kötet Teleki Sámuel utazásából
Teleki Sámuel kötet
Spontone, Ciro (ca. 1552-ca. 1610)
Giorgio Basta tábornok titkáraként járt Erdélyben
Bajtay kötete
A Liptó vármegyei Rózsahegyen gróf Löwenburg Jakab János főispán kezdeményezte a piarista iskola megalapítását adományával. III. Károly király jóváhagyása nyomán 1729. május 10-én érkeztek a piaristák a városba. A tanítást rögtön elkezdték a városháza melletti épületben. Saját rendházuk 1735-re készült el.
Rövidesen az iskola is megépült, sőt a felvidéki nemesi családok gyermekei számára konviktust nyitottak, amelyet az 1784-es császári rendelet zárt be. 1848/49-ben az iskolát is bezárták és csak 1862-ben indíthatták újra a kisgimnáziumot. A város 1891-ben nagyobb befogadású iskolát épített, és kötelezte magát fenntartására a minisztérium támogatásával. A rendház második emeletén rendezték be 1895-ben a rend Kecskemét után második stúdiumát, amely 1916-ig működött. Az iskolának az 1909-i adatok szerint 325 tanulója és 16 tanára volt a 8 osztályos gimnáziumban. 1918. december 16-án bevonultak a csehszlovák csapatok, és rendeletük szerint az iskolában csak szlovákul tudó diákok maradhattak. 1919. februárjában szlovák reálgimnáziummá minősítették a piarista iskolát. 1922. február 2-án a rendházat bérbe vette a szepesi püspök, aki még abban az évben jezsuitákat telepített a piarista intézménybe.
(Borián Tibor - Koltai András - Legeza László: Piaristák. Mikes K., 2007. p. 60.)