„A világnak Javítója
Embereknek Megváltója,
Neked szól a madárének,
Szép énekünk fogadd, kérlek.
Örül minden teremtményed,
Elhoztad az üdvösséget”
Egy piarista betlehemes játék
Carmen bucolicum, sive ecloga (Podolin, 1729–1738)
A betlehemes játokok mindegyike Krisztus születésének a misztériumát próbálja megérte(t)ni, más-más helyeken, más-más korokban mégis sokféleképpen jelenik meg. A podolini piarista növendékektől fennmaradt korai történeti betlehemesünk egyszerre mesél a karácsonyról, az emberi vétkezésről és a 18. századi piarista iskolai képzésről.
A karácsonyi ünnepkör máig legismertebb dramatikus játéka a betlehemezés, melynek elemei közül Szűz Mária és Szent József szálláskeresése, karácsony éjszakáján a pásztorok találkozása az angyallal és látogatásuk a Jézusnál, valamint Vízkeresztkor a háromkirályok látogatása ma is élő hagyomány, míg a történeti betlehemesek más mozzanatai, így a Paradicsom-jelenet vagy az Aprószentek-napi gyermekgyilkosságot követően Rachel-siralom ma már kevésbé jelenik meg az ünneplésben.
A betlehemes játékok gyökereit a középkori liturgikus dráma gyakorlatában kereshetjük, melynek során az adott napi evangéliumot, zsolozsmát a papok, klerikusok színre vitték. Ennek hazai példája a 11. századból, Esztergomban fennmaradt vízkereszti Háromkirály-játék, a Tractus stellae (Csillagjáték), melyet gregorián dallamon énekeltek el. A 17. századtól kezdve a darabok kikerültek a templomok fegyelmezett liturgiájának köréből, a helyi hagyományokhoz igazodva profán tartalmakkal gazdagodhattak, az újszövetségi Szentírásban nem vagy röviden tárgyalt részeket továbbírták, epikus és komikus (pl. tréfás nagyothallás, félreértés) elemekkel színesítették őket. A színpad, színpadiasság (theatrum) célként jelent meg, a látványos körmenetek, a jelmezes szereplők, a zenével, énekkel kísért, fény- és hangeffektusokat alkalmazó előadások azonban nemcsak gyönyörködtettek és katarzist okoztak, hanem tanítottak is. A 17–18. századi iskolai oktatás egyik központi eleme volt az iskolai színjátszás, mely nemcsak a vallási, történelmi ismeretek elmélyítésére biztosított lehetőséget, hanem a retorikai, poétikai ismeretek gyakorlásának is a terepe volt. Nem véletlen, hogy az iskolai betlehemesekben az ószövetségi előképek mellett görög-latin mitológiai párhuzamok jelennek meg, s hogy gyakran követték a bukolikus költészet hagyományait. A diákoknak Vergilius stílusában kellett eklogát írniuk, s így az ő költeményeiből ismert pásztorok jelennek meg a betlehemi mezőn is. Legrégibb magyar nyelvű betlehemesünk a Dengelegi Bíró Péter nagyváradi református lelkész, iskolamester által lejegyzett,1629 körül keletkezett úgynevezett váradi betlehemes. Az egyes előadásokról a történeti források (historia domus, tanulók anyakönyve, levelezés) tájékoztatnak bennünket, de a tartalmi megismeréshez a fennmaradt drámaszövegek mellett a nyomtatott színlapok is közelebb vihetnek. Ezeken a színlapokon (periocha) az előadás címe, mecénása, nyomtatás helye; az előadás cselekménye (Argumentum) és szereplők névsora (Nomina actorum) olvasható. Az 1629 és 1800 közötti időszakból mintegy harminc betlehemes játék nyomtatott színlapja vagy teljes szövege maradt fenn, ebből öt piarista mű.
A piarista rend alapítója, Kalazanci Szent József több levelének tanúsága szerint is határozottan ellenezte az iskolai színjátszást, hívságos dolognak tartotta, mely elvonja a diákok figyelmét a lelki élettől. A piarista káptalan 1664-ben meg is tiltotta a városokban és falvakban mind népszerűbbé váló betlehemezés szokását, noha a poétikai és retorikai osztályok számára a nyilvános színi előadások tartását engedélyezte. A 18. századra a tiltások érvényüket vesztették, az egyre inkább megszaporodó színi előadások között több karácsonyi játék is szerepelt.
Kilián István irodalomtörténész tárta fel a piarista iskoladrámákat, a források alapján megállapította, hogy a 18. század első felében a privigyei, a nyitrai, a pesti, a kisszebeni, a nagykárolyi, a szegedi és a podolini piaristák is tartottak betlehemest. Ez utóbbi két helyről a betlehemesek tartalma is ismert.
Az alábbiakban az egyik podolini, a Carmen bucolicum, sive ecloga című darabot mutatjuk be, melynek teljes szövegkönyve ismert. Kézirata a Pozsonyi Egyetemi Könyvtár (Univerzitná Knižnica v Bratislave EK MS 1048) tulajdonában van, 2010-ben a Boldog Özséb Színtársulat színre vitte ezt a betlehemest.
A piaristák 1642-ben telepedtek meg Podolinban, és egy évvel később indították el az iskolát. Podolin 1412 óta a lengyeleknek elzálogosított szepességi város volt, így közigazgatásilag Lengyelországhoz, míg egyházkormányzat szempontjából Magyarországhoz tartozott. Az iskolai anyakönyvek tanúsága szerint lengyelek, szlovákok, ruszinok, német és magyarok is voltak az iskola diákjai között. A szerző és a színrevivő személye is ismeretlen. A szereplők rendi neve maradt fenn, közülük a Nyitra megyei Felsőelefánton született Butsy Raymundus SchP (1716–1783) azonosítható. Ő 1736-ban lépett a rendbe, és 1739-ben az irodalmi osztály névsorában szerepelt. A kézirat 1729–1738 közötti keletkezési időtartamot jelöl meg, de Butsy személye alapján valószínűsíthető, hogy a mű inkább 1738 körül keletkezhetett. A betlehemes játék az iskolai oktatás és a kor értelmiségének nyelvén, latinul íródott. A magyar fordítás Kilián István munkája.
A mű Aegon, a gazdag pásztor hosszú monológjával kezdődik, melyben arról panaszkodik, hogy bár sok jószága van, mégsem boldog, mert nem tudja ellátni nyája körül a sok munkát („Egyszerű éltem az isteni kedvet rám igazítja, / S rám nyomorultra a bőség, áldás száll a magasból. / Közben a baj csapatostól szörnyen nyomja a lelkem, / Mert egyedül kell nyájam mellett vinni a munkát.”). Tizenkét pásztor lép színre. Tityrus, Damaetas, Menalcas, Coridon, Alexis, Melibaeus, Pollio, Daphnis, Thyrsis, Sylenus, Lycidas, Mopsus. Nevük az antik bukolikus költemények hagyományait idézi fel, de bemutatkozásuk, erősségeik felsorolása már a 18. századi hétköznapi világot tárja elénk: „Nyírt gyapjúból lágy fonalacskát fonni tanultam / Kecskénk szőréből meg filcpapucsot hideg ellen”; „Kürtömnek száját betapasztva a farkasüvöltést / Utánzom, hogy a farkas a hangtól messze lódul”. Aegon felfogadja őket a nyáj mellé. A pásztorok azonban éjszaka nem bírnak ébren maradni, lassan álomba szenderülnek, tudják, hogy ezzel hibát vétenek. Szóváltásukban a bűn fogalmát járják körül. Menalcas és Pollio véleménye szerint a közös bűn mentesíti az egyént a büntetés alól („Hogyha csoportunk együtt alszik, akkor a bűnért / Nem büntethet gazdánk”), Lycidas ezt tagadja („Légy jól, én kétlem, hogy már bűnömet oldod”). Aegon visszatér hozzájuk, megfeddi őket („Pásztori, hűtlen nép, ébredjetek. Ez a parancsom? / Így tartottátok meg eddig a nyájamat épen?”), majd újra rájuk bízza a nyáj őrzését („Felszólítlak másodszor még, éberen őrködj!”), de az eset újra megismétlődik. A jelenet és szófordulatok felidézhetik a nézőben Jézus tanítványainak a Getsemáni-kertbéli elalvását is. Másodjára az égen feltűnő érdekes fényjelenség ébreszti fel őket, amelytől nagyon megijednek. Ez a fényjel még háromszor megismétlődik, majd megjelenik egy angyal, aki hírül hozza a Messiás megszületését. Majd ajándékaikat összeszedve útnak indulnak, hogy köszöntsék Jézust. Ajándékul visznek juhot, bárányt, kakast, hurkát, „frissen gyúrt sajtot”, „jó puha kolbászt”, gyapjút, éneklő madarat. A záró jelenetben dallal köszöntik a Kisdedet („Üdvözlégy ég, ég üdvözlégy… A világnak Javítója / Embereknek Megváltója, / Neked szól a madárének, / Szép énekünk fogadd, kérlek. / Örül minden teremtményed, / Elhoztad az üdvösséget”).
A podolini betlehemes nemcsak karácsony misztériumára világít rá, de felvet morális kérdéseket is, itt-ott megelevenedik a 18. századi podolini világ, valamint jól példázza a karácsonyi ünneplés összekapcsolását a bukolikus költészet mindennapi gyakorlásával. A piarista iskolák felsőbb osztályaiban (poetica, rhetorica) elvárás volt a diákoktól, hogy megtanuljanak hexameterekben verselni. A darabban a pásztorok beszélgetése hexameterekben, az Angyal üdvözlete disztichonban (egy hexameter és egy pentameter összekapcsolása) íródott, s a darab végén a pásztorok jambikus verset énekelnek. A darab színrevitele felől nem tudunk biztosat, a szövegben csak néhány „rendezői” utasítás fordul elő. A piarista iskolákban az eklogákat recitálták, vagyis emelkedett hangon, éneklésre emlékeztető módon adták elő. A pásztorok dalának dallama nem maradt fenn.
A podolini karácsonyi betlehemest a linkre kattintva meghallgathatjuk a PPKE BTK Boldog Özséb Színtársulat és a Zeneakadémia Népzene Tanszéke közös előadásában. Az előadás 2010-ben került bemutatásra, és a Színtáruslat lemezsorozatában, a Régi Magyar Színpad 5. számaként jelent meg.
A karácsonyi játék záró könyörgése ma is érvényes: „Boldog Istenanyánk, szent Jószef, íme könyörgünk, / Őrizzétek a Kisdedet itt mind érte könyörgünk! // Elmenvén e hodálytól, kérünk, álld meg a pásztort, / Isten, mindnyájunknak küldd áldásod az égből."
Bácskai-Horváth Hajnalka
