Nyitvatartás:

Hétfő - péntek: 9-16

Hétvégén: zárva

Adventi naptár - 2024

Az iskola értesítői

Kapcsolat

Címünk

1052 Budapest,
Piarista köz 1.

Telefonszám

+36(1) 486-4478

E-mail cím

pkk@piarista.hu

Kincseinkből

Sátoraljaújhely. Piarista gimnázium

Intézmény rövid története

1789. május 6-án kelt rendeletével II. József a pálosok elhagyott sátoraljaújhelyi kolostorába helyezte át a tokaji piarista iskolát. Az öt osztályos iskola sok nehézséggel küzdött eleinte, de Sivulszky József házfőnöknek és igazgatónak Zemplén vármegye adományából sikerült rendbehozni az épületet. 1792-ben a Tanul­mányi Alaptól kapott segélyből kibővítették, majd 1811-ben letették a különálló gimnázium alapkövét. Az 1820-ban elkészült épületben már hatosztályos iskola működhetett. 1849 után kisgimnáziummá fokozták le, de And­rássy Gyula miniszterelnök, egykori sátoraljaújhelyi diák támogatásával 1891-re nyolcosztályossá bővült. 1893-ban már megtarthatták az első érettségit. Közben felépült az új gimnázium, amelyet 1893. október l-jén avattak fel. Ezt az épületet 1909-ben kibővítették, és a mai formájában felújították. A tanulók létszáma az 1940-es évekre elérte a 290, a tanároké a 16 főt. 1948-ban az egyházi iskolákkal együtt államosították, és „Állami Kossuth Lajos Gim­ná­zium­ként” működött tovább. A piaristákat 1950-ben, illetve 1951-ben távolították el a vá­rosból.
A rendszerváltást követően 1990-ben a rend visszaigényelte a rendházat, és az abban működő diákotthont „Kossuth Lajos Piarista Kollégiumként”  működtette tovább. Az iskola azonban a helyi önkormányzat birtokában maradt. A templom gondozását is visszakapták az egri egyházmegyétől. A pálosok a törökök által lerombolt gótikus templomukat a 17. század végére építették újjá a mai formájában. Az oldalkápolna alatti kriptában nyugszik Csepelényi György pálos vértanú. A piaristák a Mária-oltár képét a főoltárba építették be, így lett az egykori Szent Egyed-egyházból Nagyboldogasszony-templom. A mellékoltárra a Tokajból áthozott Kalazanci Szent József kép került.

Az iskola jeles tanulói: Kossuth Lajos (6 évig), Andrássy Gyula miniszterelnök, Fábry Ignác kassai püspök, Trefort Ágoston közoktatási miniszter.

Kronológia
  • Residentia: 1789-1796
  • Domus: 1796-1950, 1991-
  • Plébánia: 1948-1951
  • Iskola:
    • Gramm. / 1-4 gimnázium (5-8. évf.): 1789-1948
    • Human. / 5-6. gimnázium (9-10. évf.):1789-1848, 1868-1948
    • Filozófia / 7-8. gimnázium (11-12. évf.): 1891-1948
    • Konviktus / diákotthon: 1945-1948, 1992-
    • Tanoda: 2016-
Intézménytörténeti írások
Más gyűjteményekben fellelhető további érdemsorok:
  • 1832. II. szemeszter - Országos Széchényi Könyvtár (Ért. 1698.)
  • 1865. II. szemeszter - Országos Széchényi Könyvtár
  • 1867. II. szemeszter - Országos Széchényi Könyvtár, OPKM, Tiszántúli Református Egyházkerület Nagykönyvtára (Debrecen)
  • 1868. II. szemeszter - Országos Széchényi Könyvtár,  Tiszántúli Református Egyházkerület Nagykönyvtára (Debrecen), Főapátsági Könyvtár (Pannonhalma)
  • 1870. II. szemeszter - Országos Széchényi Könyvtár, OPKM, DEENK, Tiszántúli Református Egyházkerület Nagykönyvtára (Debrecen), Sárospataki Református Kollégium Tudományos Gyűjteményei