Biblia Parisiensis (XIII. század közepe)

Könyvtárunk egyik féltett kincse, legrégibb kéziratos kódexünk az ún Biblia Parisiensis. A kötet a XIII. század közepén készült párizsi kódexmásoló műhelyben. Íróanyaga nagyon finom vékony pergamen (velum). A szöveget ún. littera parisiensis írással valószínűleg egy személy írta. A kódex elején megcsonkult, a hiányzó két levelet (Szt. Jeromos bevezetése a Vulgata szövegéhez) a 19. század elején, az újra kötéssel egy időben pótolták, és littera parisisensist utánzó írással kiegészítették.

A hiányzó oldalakat Leutner Ignác magyar helytartótanácsi tisztviselő másolta. (1r „una cum tribus primis [foliis] per Ignatium Leutner surrogatis” uo. lapalji jegyzet: „Ex Hungariae comitatu Bacsiensi oriundum regium Consilii Locumtenentialis hungarici Officialem.” – Leutner Ignác 1806-1808 között helytartótanácsi „járulnok”

A kéziratot a prológusok és az egyes bibliai könyvek kezdetén fedőfestékes iniciálék, a bibliai könyveken belül piros-kék tollrajos fleuronné iniciálék díszítik.

Legszebb iniciáléja a Teremtés könyvének élén áll. A francia bibliákra jellemző ún. Genezis-iniciálé az üdvtörténet összefoglalását adja. A felső hét mezőben a teremtés hét napját követhetjük nyomon, mint az üdvtörténet kezdetét. A képsort az üdvtörténet másik sarokpontja: a Golgota jelenete zárja.

A fedőfestékes kezdőbetűk többsége ornamentális, gyakorta sárkány-, illetve kutya-fejben végződő indák díszítik. A kötetben négy figurális iniciálé is van: a Zsoltárok kezdetén (178r) a hárfázó Dávid király, a Példabeszédek elején (fol. 193r) Salamon és Roboám, Máté evangéliuma kezdetén (fol. 326v) Jessze, Szent Pál apostol Rómaiaknak írt levele élén (fol. 364v) Szent Pál alakjával.

A kódex sorsa:

A párizsi eredetet maga a kódex igazolja. A 19. század elején már biztosan Magyarországon volt, ekkor köttették be igényesen és egészíttették ki Leutner Ignác helytartótanácsi tisztviselővel a hiányzó leveleket. Ő 1806 és 1825 között dolgozott a Helytartótanácsnál, nyilván nagyon ügyesen írt, ha írnok is volt, mindenesetre ezért bízhatták meg a középkori írás utánzásával. Hogy ki volt a megrendelő, az nem derül ki Leutnernek az f. 1r -ra írt bejegyzéséből. A kódex nem árulja el azt sem, hogy mikor került a piaristákhoz. Mindenesetre Ivanics Zsigmond Specificatio librorum-ában harmadik tételként 1835-ben szerepel. Valószínűtlen az itt olvasható feltételezés, hogy egykor Mátyás király budai könyvtárának kincsei közé tartozhatott.

A 13. század első felében a párizsi egyetemhez kapcsolódóan jön létre ez a Biblia-típus. A teológiai oktatás középpontjában a bibliamagyarázat állt. A nagyalakú, több kötetes bibliák helyett sokkal praktikusabb volt magánhasználatra a kisalakú, könnyen kezelhető, egykötetes Biblia, melyet Stephanus Langton a század elején osztott fel fejezetekre. Ezzel a bibliai helyek is könnyen azonosíthatók lettek. A kis méret feltétele volt a nagyon apró betűméret is, a párizsi egyetemre jellemző, gyorsan írható, egyszerű littera parisiensis. (A gótikus írástípus egyik fajtája.) A Biblia parisiensis felépítése és díszítése is jellegzetes. Tartalmazza Jeromos prológusait, a végéhez pedig mindig hozzá másolják az Interpretationes nominum Hebraicorum-ot, mely a Bibliában előforduló héber nevek magyarázatát tartalmazza ábécébe rendezve, és fontos eszköz a bibliamagyarázathoz. A párizsi egyetemen a legfontosabb könyveket „pécia-módszerrel” másolták. A könyvárusoknál e könyvekből volt egy-egy ún. exemplar, egy olyan példány, amelyet nem kötöttek be, hanem az ívfüzeteket csak megszámozták. A másolók ezeket a darabokat (pecia) kikölcsönözték, egyszerre többen is, majd visszavitték és más péciákat vittek haza. Ez azt jelentette, hogy egyszerre többen is másolhattak ugyanarról az exemplarról, igaz, nem mindig sorban kapták meg a füzeteket. De ha pontosan feljegyezték, hogy mit másoltak le, és kiszámították, hogy mennyi oldalra van szükség az ő esetükben egy-egy péciához, akkor ez nem jelentett gondot.