A piarista rend alapításától fogva nyitott volt a változó világra és kereste azokat az eszközöket, amivel a gyermekek nemcsak jobb emberek, hanem jobban felkészültek is lehettek, mint kortársaik. Ezen módszerekkel megismerhették az őket körülvevő világot, megfelelő tudásra tehettek szert, amivel eligazodhattak Isten teremtett világában. Ehhez jól felkészült, széles ismeretekkel rendelkező, az új módszerekre nyitott, bátor tanárokra volt szükség.
A 2. Nemzetközi Piarista Nevelési Kongresszus (Coedupia 2025) adta az apropóját, hogy a hazai piarista tanárok pedagógiai gondolatait gyűjtsük össze egy kötetbe. A kötet a piarista nevelés magyarországi történetének szellemi lenyomata, azt mutatja be, hogyan formálódott a keresztény értékrendre épülő tanári hivatás hazánkban. A könyv nem egyszerű tanulmánygyűjtemény, hanem tanúságtételek sora is: a piarista szerzetestanárok a kalazanciusi örökséget saját életükön és hivatásukon keresztül jelenítették és jelenítik meg.
Tartalom:
Cörver János (1715–1772): A keresztény társadalom megújulása
Deményi (Damiani) László (1711–1761): A színjáték hasznáról
Dugonics András (1740–1818): A tudákosság tanulásának módjáról
Schütz Antal (1880–1953): A jelenkori ethikai nevelés követelései
Öveges József (1895–1979): Fejezetek egy tanári noteszből
Török Jenő (1908–1983): A vonat tovább megy
Sík Sándor (1889–1963): Tedeum, 1948
Kovács Mihály (1916–2006): „Nem vonakodom a munkától”
Jelenits István (1932–2024): Csak a tenger
Fórián-Szabó Zoltán (1941–2015): Viharzóna
Farkas István (*1949): A keresztény pedagógus tükre
Holczer József (*1947): A kezdő pedagógus imája
Görbe László (*1947): A küldetés a miénk, a többi az Istené
Guba András (*1963): Mit ér a nevem?
Urbán József (*1964): Az iskola: az emberré válás tanulásának helye
Zsódi Viktor (*1981): Jó iskola, jó tanítók, jó szerzetesek