December 1. – Sík Sándor Sch.P.: Ünnepi ének

Ünnepi ének

Himnuszt daloljon hangot ajkunk,
Sírtunk, suttogtunk eleget;
Tipegő szürke verebektől
Tanultunk hitvány éneket:
Igét immár hadd adjon egyszer
A menykő és a fergeteg.

Csitt emberek e dal szavára.
Ti nemzetek némuljatok,
Juházzon el a föld zsivajja,
Hegyek, lábujjra álljatok!
Figyeljetek, ti óceánok
S minden teremtett állatok.

Ím halljátok szent borzalommal:
Most a mindenség ünnepel,
Amelynek homlokára Isten
A kereszt jelét tűzte fel.
A legnagyobb dal születik most:
Az emberiség énekel.

Az emberiség zengi mostan.
Az Ember első ébredése
Csillog feléd a dalon át
S hallod a földalatti Ország
Világépítő himnuszát.

A dalban íme kelni látod
A mélység izzó szellemét,
Fehér ruhában, mosolyogva,
A Krisztus-hordozók nemét
S máglyák és mártírok tüzében
A láng rettentő Istenét.

Az emberlét primíciája:
Befelé néző tűzszemek,
Miknek meghalt a por világa,
Mikben egy más világ remeg,
S mik olyanok, mint véghetetlen
És nyugodalmas tengerek.

És a csodáról dall az ének?
Hogy fölkelt egy kicsiny sereg
És égre néz s előre indul
Nyomában tűz és vér ered;
S egyet dobbant és szertehullnak
A máglyák és a fegyverek.

És Jel támad az éjszakában
A vérvirágos föld felett.
S a vén világ végigvonaglik
S eljönnek mind az emberek
És a Jelet térden imádja
A testvér Nyugat és Kelet.

S a múlt királyi nyoszolyáján
Az emberiség álmodik.
Álmodja büszke döbbenettel
Jövője zengő álmait.
Riadni hallja égrezúgó
Nagy tengereg hullámait.

Az ős "gonoszság titkát" látja,
Mely mindent vak mélyébe nyel.
A zajlásban egy büszke szálkő
És ormán ott a régi Jel;
S körében - míg a minden omlik -
Krisztus békéje ünnepel.

Sík Sándor Sch.P. (Megjelent: Zászlónk, 1913. dec. ; 1. old.)