Nyelvújítási törekvések a "fundamentumos tudományban" - Kalmár György: Magyar Merkúrius

Nyelvújítás alatt általában az 1778/1790–1820 között, Kazinczy Ferenc nevével fémjelzett időszak nyelvművelődési törekvéseit értjük, a nyelvkérdést azonban érdemes tágabb összefüggésben vizsgálni. Már a 17/18. század fordulóján megkezdődött a magyarországi latin nyelvű írásbeli műveltség magyar nyelvűvé válása, az 1730-es évektől jelentősen megnőtt a magyar nyelvű kiadványok száma, a protestáns értelmiségiek és a rendi nemzeti hagyományok szószólói egyaránt szorgalmazták a magyar nyelv szélesebb körű használatát. Mind gyakrabban merült fel a kérdés, hogy a magyar nyelv alkalmas lehet-e tudományos diskurzusra, képes-e bonyolultabb tartalmak kifejezésére. Ezt a kérdést boncolgatja Kalmár György, a 18. századi Európában elismert nyelvész Magyar Merkúrius (Buda, 1781.) című munkájában, melynek egyetlen ismert példánya könyvtárunkban található.

Kalmár György (1726–1782?) Tapolcafőn született, a debreceni református kollégiumban tanult, majd nyugati, főleg angol egyetemeken képezte magát nyelvtudóssá. Munkáiban egy, a korabeli európai színvonalon álló nyelv- és ismeretelméletet fejtett ki, elsősorban nyelvtörténeti és nyelvfilozófiai kérdésekkel foglalkozott. Egységes világnyelv megalkotását célzó tervezetét három nyelven publikálta. Szerinte minden nyelvnek van egy egyetemes metafizikája, a nyelvek különbözősége egy-egy nyelv természetes és mesterséges változásából fakad, Kalmár ennek a metafizikailag létező nyelvnek akart fizikai létet teremteni, így létrehozva egy egységes filozófiai világnyelvet (Praecepta grammatica… Berlin–Lipcse, 1772.; Róma, 1773.; Wien, 1774.). Az 1760-as években kezdett a magyar nyelv művelésével foglalkozni. Prodromus idiomatis című műve „kritikai jegyzet” a korabeli magyar nyelvészethez: ebben vitatta a magyar török nyelvekkel való rokonságát, a verstani részben pedig kifejtette, hogy a rímes hangsúlyos verselésnél értékesebbnek tartja a mértékes verselést (Pozsony, 1770). A Prodromus mellékleteként közölte a mintegy 5500 hexameterből álló költeményét, a Valóságos magyar ABC-t, ezzel elsők között verselt magyar nyelven mértékesen. Művét univerzális költeménynek (poema universale) nevezte: a mindenséget, az Isten-természet-ember hármasságát magyarázta benne, a tudomány, a művészet és a természettudomány területéről egyaránt kívánt értekezni. Szerinte ennek megértését csak a kiművelt anyanyelv segítheti, így vált központi kérdéssé nála a magyar nyelv pallérozása. Kifogásolta, hogy a diákok csak latinul tanulnak az iskolában, és szükségesnek tartotta magyar nyelvű lexikonok létrejöttét.

1781-ben Budán két műve is megjelent nyelvművelési elképzeléseiről, valószínűleg mindkettő csak egy-egy ívfüzetnyi terjedelemben. Ez a megjelenési mód a korban bevett eljárásnak számított, egyfelől reklám volt olvasók, mecénások megnyerésére, másfelől pedig a tudós társaságok érdeklődését is így próbálták felkelteni. A Lexicon Hungaricum vagy Magyar szó-magyarázó című munkájából az a–abrakos tarisznya közti szavakat adta ki, ebben egy-egy szótőhöz kapcsolódóan több szót, kifejezést is felvett, latin jelentéssel együtt. Az itt bemutatott Magyar Merkúrius című művében pedig a magyar nyelvű tudományosság szókincsének megteremtésére tett kísérletet.

E két művet a szakirodalom egészen az 1990-es évekig gyakran ugyanannak a műnek tekintette. Noha Kalmár a Magyar Hírmondó 1781-es évfolyamában arról írt, hogy miután befejezte a Magyar Merkúriust, nekilátott a Lexicon Hungaricum szerkesztésének, zavart okozott, hogy ugyanezen folyóirat egy későbbi számában a két műről közös kritika jelent meg. Takáts Sándor (1860–1932) művelődéstörténész, piarista szerzetes egyik tanulmányában idézett Kalmár olyan matematikai „szómagyarításai” közül, amelyek nem szerepeltek az ismert lexikonjában. 1997-ben aztán Szelestei N. László Aradon, az Orczy család iratai között megtalálta a Magyar Merkúrius csonka, autográf példányát, maga a megjelent részlet – máig egyetlen ismert példánya – pedig könyvtárunkban került elő 2016-ban.

Kalmár György a bevezetőben utal arra, hogy egy főispánnal való, bécsi beszélgetése ösztönözte a mű megírására („olyan jó magyar vérű méltóság szavának s önként tett szép ígéretinek igen könnyen engedtem”). Orczy Lőrinc (1718–1789) Abaúj vármegyei főispán, költő, irodalompártoló főúr lehetett, aki Kalmárt a mű megírására biztatta, a kézirat így kerülhetett az aradi levéltárba. A kiadást ugyanakkor valószínűleg már nem támogatta, ezért próbálkozhatott Kalmár György a mintaívek kiadásával.

Mercurius a rómaiaknál a hírnökök, a szóvivők, a tolmácsok istene volt, a 16–18. századi Európában a pontos, gyors hír szimbólumaként jelent meg. A cím jelentését (’magyarul tolmácsoló, közvetítő’) Kalmár az alcímben bővebben kifejti: az idegen szavakat megmagyarázza vagy magyarul kifejezi, hogy az így megújított magyar nyelv a hazai tudományosság közvetítője lehessen. „Ha azért a nemzetünket valóban akarjuk szeretni, ne dísztelenítsük semmi idegen öltözettel a nyelvünket: hanem a maga ékes ruháiban tisztán tartsuk azt mindenha, és az ő hasonlíthatatlan dísze s fénye szerint gyarapítsuk azt…” – írja a mű bevezetésében, vagyis számára a nyelv már nemzetet reprezentáló jelként jelenik meg. A tudósok feladata, hogy a magyar nyelvet is alkalmassá tegyék a tudományos szövegek használatára. Szerinte a természet rendje szerint való dolog, hogy mindenféle gondolatunkat kifejezhessük anyanyelvünkön, ahogy a természet segíti a nyelvtanulásban a kisgyermeket is, úgy az „érett elméjű és gyakorlott Okosságú s okoskodású ember” is támaszkodhat annak rendjére. A nyelvek természetes velejárója a változás, egy új kifejezés életképessége nem a megalkotójától függ, elfogadásához nem kell a nyelvhasználók közös döntése, a használat során elválik, melyik szó ver gyökeret a nyelvben. Kalmár utal arra, hogy a klasszikus nyelvekben, a görögben és a latinban is a szakszavakat kezdetben csak körülményesen, több szóval tudták csak kifejezni, majd ezek a használat során rövidültek. Az elterjedt latin szavak (pl. templom, figura, forma, testamentum) magyarítását nem tartja indokoltnak. A nyelvbővítés egyik legjobb módjának a régi szavak használatát tartja, megemlíti, hogy ő is a Prodromusban 5-6000 szót „nyelvünknek drága kincses tárházából s elásott szekrényéből” elevenített fel. Az angol nyelv példájára hivatkozva kifejti, hogy sokféle nyelvi regiszterből, a köznép szókincséből is érdemes lehet szavakat a tudományos kifejezések közé emelni, majd ezek után utal csak az új szavak („a könyvszerzőktől szerzett új értelmű avagy éppen új eredetű fontos szók avagy szólás”) alkotására. A tartalomjegyzék szerint Kalmár négy tudományterület (Mathesis, Metaphysica, Logica, Grammatica) szókészletének kidolgozására vállalkozott, a kiadott mintaíven ebből a matematika szerepel, melyet „fundamentomos” tudományként fordít. E tudományterület lényegének tartja a megtanult ismeretek pontos egymásra épülését („egyik Tudom-dolog a másikon megmozdulhatatlanul vagyon fundálva”), ezért nevezi el a fundamentum után. Példaként idézzünk néhány geometriai (arszmérés vagy földmérés) példát: a derékszöget „az egyenesen függő vagy függő” és „a láthatárhoz szabott linia vagy egyenesen fekvő linia, rövidebben egyenesen fekvő” találkozásaként definiálja; a párhuzamos vonalakra az „egyenlő távú, vagyis egyenlő közű liniák” terminus technikust javasolja.

Kalmár György műveiben az egyszeri hangzó beszéd minél tökéletesebb visszaadására törekedett, ezért a hangjelölésében többféle újítással kísérletezett, egyes magánhangzókat speciális ékezetekkel látott el, a mássalhangzók hosszúságát nemcsak kettőzéssel, néhol három betű megismétlésével is nyomatékosította. Mindezt olyannyira fontosnak tartotta, hogy a nyomtatási nehézségek miatt az 1770-es években még saját nyomdát is szeretett volna alapítani. A Magyar Merkúrius a budai egyetemi nyomdában jelent meg, mely állami irányítású országos tipográfiaként az oktatási és tudományos célú munkák fő kiadója volt.

Az előtáblára ragasztott ex libris arról tanúskodik, hogy példányunk a 19. században biztosan a piaristáknál volt, de sajnos közelebbit nem tudunk arról, hogy került állományunkba.

 

Irodalom: Kalmár György: „a magyar nyelv szerelmese”. Szerk. Szelestei N. László. Piliscsaba: Pázmány Péter Katolikus Egyetem, 2000. (Pázmány Irodalmi Műhely. Források 2.) – Hegedüs Béla: Prodromus: Kalmár György (1726–?) világáról. Budapest: Argumentum, 2008. (Irodalomtörténeti füzetek 164.)

Bácskai-Horváth Hajnalka

Esemény ideje
2022. 09. 13. – 12:04