„Jöszte ide gyermek, tanulj okosodnyi, bölcselkednyi!" – Comenius Orbis pictus című tankönyvéről

Mester: Jöszte ide gyermek, tanulj okosodnyi, bölcselkednyi!
Gyermek: Micsoda ez: bölcselkednyi?
Mester: Mindeneket, valamellyek szükségesek igazán megérteni, igazán cselekednyi (véghez vinni), igazán kimondanyi.
Gyermek: Kicsoda tanét meg engemet erre?
Mester: Én, Isten segítségével.

Ezzel a beszélgetéssel kezdődik az Orbis pictus, Comenius legsikeresebb tankönyve. Az első 1658-as nürnbergi, és az utolsó, valószínűleg még oktatási célokat szolgáló 1910-es lipcsei kiadás között majdnem 300 kiadásban jelent meg, melyek közül a Piarista Központi Könyvtárban kiadást őrzünk (Lőcse, 1685; Nürnberg, 1707; Lőcse, 1728; Nürnberg, 1769; Bécs, 1780; Pozsony, 1806; Bécs, 1817; Pozsony, 1842; Reutlingen, 1842). Ez a képes iskolai tankönyv egyedülálló pályát futott be a világon. Kétszáz éven át rendszeresen kisebb-nagyobb változtatásokkal jutott el olvasóihoz. Azután is hatott az oktatásban szemléletével, felépítésével, közérthető szövegével és nem utolsósorban nagyszerű illusztrációival.

Johannes Amos Comenius (Jan Amos Komensky, 1592–1670) a Cseh Testvérek Szövetségének iskolájából ment Herborn, majd Heidelberg egyetemére. 1627-ben a lengyelországi Lissa püspöke, majd angliai és svédországi útja után, 1650–54-ben Lorántffy Zsuzsánna meghívására Sárospatakon tanított, ahol pánszofikus iskolareformja megvalósításán fáradozott. Miután sem tanügyi tervei, sem politikai várakozásai nem teljesültek, visszatért Lissába, 1656-ban pedig a svéd-lengyel háború elől Hollandiába menekült, ahol 1670-ben meghalt.

A mű 1653-1654 között Sárospatakon keletkezhetett, mivel azonban nem álltak rendelkezésre a kivitelezéshez szükséges vésnökök, ezért az első kiadás Nürnbergben 1658-ban az Endterek nyomdájában jelent meg . Michael Endter, Comenius egykori herborni egyetemi diáktársa, az eredetileg latinul íródott tankönyv németre fordítására Sigmund von Birken költőt nyerte meg, valamint Johann Michael Dilherr lelkész is több javítást hajtott végre, a metszeteket Paul Creutzenberger készítette. Magyarországon pedig 1685-ben hagyta el először Samuel Brewer lőcsei nyomdáját. A lőcsei kiadás metszője az evangélikus iskola latin tanára, Bubenka Jónás volt. Képecskéi a nürnbergi kiadás ábráinak puszta tükörképei, a metszést közvetlenül a német kiadások képeiről végezte. Bár gyakorta hibázott, metszetei nagyban hozzájárultak a mű magyarországi elterjedéséhez. A műnek dán, holland, francia, szlovák nyelvű kiadása is létezik. 1719-ben Wolfgang Christoph Dessler jelentős módosításokat hajtott végre, modernizálta, későbbi kiadásoknak többnyire ez a forrása. A 18. század második felétől a polgári életmód elterjedéséhez igazítva, átdolgozva jelentek meg újabb kiadásai. Mindebből is kitűnik, hogy a könyv bár Comenius alkotása, sikere több szerző munkáját dicséri.

„Adatassék a gyermekek kezeikbe, hadd gyönyörködtessék magokat a képeknek meg-nézésével kedvek szerint, hogy azokat voltaképpen megismerhessék, még otthon is, minek előtte az oskolában elküldettetnének”  – írja Comenius az Orbis pictus előszavában.  A művet egyfajta bevezetőül szánta az alsó osztályban tanuló diákok számára a nyelvtanulás, az olvasás elsajátítása céljából. A mű első megközelítésre latin tankönyvnek tűnhet, amely a korban a tudományba való belépés lehetőségét kínálta, ugyanakkor a könyv különböző ismeretek képes tárháza, ezáltal a bölcselkedésre, a világ dolgaiban való eligazodásra hívta a gyermekeket.  Comenius a teremtett világ egységét hirdette, amelyet Isten, „minden harmónia forrása harmonikusan alkotott." Rendszerét panszofiának hívjuk, mely a jelen világ szintézisét jelenti, a mindenki számára fontos tudást, a lényeges dolgok megkülönböztetését a lényegtelentől, ezeknek feldolgozását, megértését, cselekedetekké formálását. Comenius törekvése volt, mindezt mindenki számára elérhetővé tenni, ezért széleskörű, alapműveltséget nyújtó iskolahálózatot kívánt létrehozni. Comenius pedagógia elveit a Didactica magna című könyvében foglalta össze, ahol az egyszerűség, a szemléletesség elveit fogalmazta meg. A Schola ludus… című művében az élményszerű dramatizálásra esett a hangsúly, az Orbis pictusban pedig a képi megjelenítésre. Az Orbis pictus Comenius és egyben a 17. század világképének egyfajta szerkesztett változata, amelyben a humanista-keresztény orientáció és a matematikai-racionális gondolkodásmód találkozik. Kora minden ismeretanyagát, a bölcselettől a fizikáig igyekezett összefoglalni, korszerű ismereteket akart nyújtani, de lépcsőzetesen, a gyermekek korának, fejlődési fokának megfelelően.

A tudás kiindulópontjának Istent tekinti („Minden dolgoknak, mellyeket  világnak hívunk, amint alkotója (termetője), ekképpenis igazgatója és megtartója”). Ezután tér rá a világ ismertetésére: a  hagyomány alapján utal a négy őselemre („Az egész világ négy éltető-állatokból áll, melyek a levegő-ég, tűz, víz és föld”). A ég kapcsán ejt szót a tűzről, alapvető légköri jelenségekről; a mennydörgés és a villámlás szerinte „kénköves párából támad.” Az 1685-ös kiadásban így ír: „Az ég környül kereng, és környül veszi a földöt, amelly középben áll. A nap akárhol légyen, szüntelenül fénlik,” ugyan már a kopernikuszi fordulat (1543) után vagyunk, de ekkoriban a geocentrikus világkép még tartotta magát.  Az Orbis pictus 1798-as kiadásától kezdve így korrigálták: „az ég, úgy látszik, hogy forog, és környül veszi a középben álló földet, de valósággal a föld forog a nap körül” (Pozsony, 1806). Ugyanakkor érdemes utalni arra, hogy részletes csillagászati leírása a földmérő munkájához kapcsolódóan olvasható a könyv későbbi fejezeteiben. A csillagképek, a bolygók, a kontinensek ismertetése után egy pontatlan és hibás határvonalakkal elkülönített, 28 országot jelölő Európa térképet közöl, ezen Magyarország mellett szerepel Dacia (Erdély, Oláh-ország, Havasalfölde). A víz kapcsán rendszerezi a természetes vizeket és a víz körforgásáról is ír, a földfelszíni formák mellett pedig kiemeli a különféle érceket, drágaköveket.

 Az ég, a víz és a föld bemutatásához kapcsolja hozzá a természetrajzi ismereteket, így beszél pl. égi madarakról és röpdöső állatokról, amik között több rovart is megemlít (méh, szúnyog, tücsök), más rovarok azonban a földi mászó bogarak közé kerülnek (moly, zsizsik, férgek). Leírásuknál topikus elemek is felbukkannak, így „a hangya munkás,” a „prücsök énekeldegél.” A földi állatok között a négylábú fenevadak (oroszlán, párduc, tigris, medve stb.) sorába illesztette a sündisznót, a borzot;  a háziállatok közé a patkányt, a menyétet, de majmokat is, melyek  „háznál tartatnak mulatság kedvéért.” A csúszómászókról írva így fogalmaz:  „A Sárkány szárnyas kígyó, megöl lehelletivel; a basiliscus szemeivel, a scorpio mérges farkával,” az 1769-es kiadásban azonban már ezt olvashatjuk „A  Sárkány a melly szárnyas kígyó, megöl lehelletivel; a skorpio mérges farkával, de tsupa nézésével még a basiliskus sem öl meg, noha a régiek úgy tartották.”

Az ember leírását Ádám és Éva történetével kezdi, ismerteti az emberi életkor 7 szakaszát, utána viszonylag részletes anatómiai leírást készít az erekről, csontokról, izmokról, de kiemelt figyelmet kapnak az egyes érzékszervek is, a külső érzékszervek révén megtapasztaltak között az „elmélkedő erő … ítéletet tészen,”melyek egy részét aztán megjegyezzük, másokat elfelejtünk. Külön fejezetet szentel a „ékteleneknek és csuda termetüek”-nek, az orjás, a törpe, két-testű, két-fejű emberek mellett a kancsal, kopasz, görbe hátú, lábú embereket is ide sorolja.

„Az embert láttuk, monstan menjünk tovább az embernek élemetjére (eledelére, ételére, italása) és a kézműves mesterségekre, amellyek ide szolgálnak” – vezeti be a következő fejezetet. Ezekben a részekben tárgyalja a különböző mesterségek alapanyagait és a különböző kézműves termékeket, valamint azok felhasználását oly módon, hogy azok egy nagyobb egész felé vezessenek. Így például az élelemtermelés (kertművelés, szántás, mézgyűjtés, halászás, madarászás, vadászás) vezet az ételkészítési (pl. sörfőzés, őrlés, kenyérsütés) és szakács ismereteken át a vendégségig. Szót ejt sokféle mesterségről (lenmívelés, szabó, takács, ács, esztergályos, fazekas, kőműves, „kötéljártó és szijártó”). Ismerteti a házak leírását is, a szobákban „A vizellö-édeny az hojagnak megkönnyebbétésére vagyon,” de „Az ki meg akar förödnyi (mosódnyi), hideg (friss) vízben a folyób vizbe mégyne. A fördő-házban le mossuk a szennyeket, avagy vesztég ülve a fördökádban, avagy föl-ülvén (hágván) az verétkezttető (gőzölő, izasztó) padra, és megvakarjuk (dogrolyük) magunkat.” Nagy érdeklődést mutat a technikai találmányok, a kutak, a mesterséges emelő szerszámok iránt, az „óra-mutatók,” a „nézésre (szemnek) szolgáló üvegek” külön fejezetet kapnak. Ez utóbbiak között szót ejt a tükrökről, okuláréról, messzelátó üvegről, nagyítóról, amellyel „Az napnak sugári fénye meggyújtyák a fát az égetőüveg által.” A 18-19. századi kiadásokban ezek a részek mind hangsúlyosabbak lesznek, a mérnökök, a műszerész, aranyművesek, harangöntők, a kosárkötők, a hidrológus, a lámpagyújtó stb. munkájával, de a léghajó és a porcelángyár leírásával is bővítették.

Az „úton járó”-ról szóló fejezetek – a lovas, a szekerek, vízi átkelési lehetőségek, a teher- és evezős hajók bemutatása  – vezetnek el a szellemi peregrinációhoz a világ dolgai, szorgalmatosságai felé: a tudományok és művelődés világába. Itt több fejezetet is szentel a könyvnek: részletesen bemutatja a könyvkötő, a könyvárus munkáját. Az iskolában az „oskolamester” irányításával „a gyönge elmék a jóságos cselekedetre szoktatnak,” tanítási módszerként utal a másolásra és a hangos felmondásra, a csintalanok „…megverettetnek lapoczkával (pálczával) és veszszövel.” Emellett szót ejt a tanulóházról, ahol a diákok önállóan olvashatnak könyveket. Beszámol az íródeákok, a muzsikusok, a „természetet fürkészők,” a „számvetők,” és különös részletességgel a földmérők munkájáról.

„Az erkölcsükről tanétó tudomány” fejezet a korabeli okkult tudományokban népszerű Y-jelre való utalással vezeti be, Pythagoras betűjének nevezve, jó és rossz közti választáskor utal Herkules döntésére. Majd felsorolja az erényeket: az okosság, a szorgalmatosság, a mértékletesség, a bátorság (az elmének erőssége), „a békességes türes (szenvedés),” emberség, igazság, adakozás a kor emblematikájában bevett attribútumokkal jelennek meg, ugyanakkor a képek hátterében valamilyen hétköznapi életből vett jelenetet is ábrázolnak.

A társadalom ismertetése a házassággal kezdődik, majd a rokonsági kapcsolatokkal. Ezután társadalmi csoportonként mutatja a legjellemzőbb vonásokat. Röviden szót ejt a „királyi fölségről,” az „uraságról,” taglalja a katonák feladatait, a városok megszállásával, a különféle hadi rendekkel együtt, a legrészletesebben azonban a városi polgárt mutatja be. Kezdve a városi tanács működésével, a városok látképével, a legtöbb figyelmet azonban az egyes szabadidős tevékenységekre fordít. A komédiások, a cirkuszi mutatványok, a vívó és labdajátékok,a  kockajátékok,az  ostábla és a gyerekjátékok egyaránt megelevenednek a könyv lapjain.

A könyv utolsó részében visszatér a nyitó fejezethez. Istenről beszél, de a keresztény vallás mellett ismerteti a zsidó és a mohamedán vallást is. Külön szót ejt az isteni gondviselésről és az utolsó ítéletről.

Comenius műve annak a 16–17. századnak a terméke, amikor a piarista iskoláztatás is szárba szökkent, amikor egyre nagyobb igény mutatkozott a tömegesebb, alsófokú népoktatásra. Comenius sikeréhez minden bizonnyal hozzájárulhatott a gyakorlati tapasztalatokra építő hozzáállás, a szemléletesség, de az is, hogy a dolgok empirikus-természeti megközelítése mellett a korabeli elbeszéléskultúrára, hiedelmekre, emblematikus értelmezésekre, a korban nagy közkedveltségnek örvendő kalendáriumi képhagyományra is támaszkodott. Elképzelései inkább csak a 18. század második felére valósultak meg, de máig a modern pedagógia egyik megteremtőjének tekintjük.

Comenius művét, a megértés-beszéd-cselekvés egységére való utalással zárja, mely szerinte minden bölcsesség alapvető követelménye.

„Ekképpen láttál rövideden mindeneket, valamellyeket megmutathatni,
és megtanultad a legfőjeb szókat, a deák, német, magyar nyelvnek.
Menj el mostan dolgodban, és olvassad szorgalmatosan,
a több jó könyveket is, hogy tudós, bölcs, és kegyes lehess.
Emlékezzél meg ezekrül, az Istent élljed, és azt segítségül híjad,
hogy megadja tenéked a bölcsességednek lelkét!”

Bácskai-Horváth Hajnalka