Nyitvatartás:

Hétfő - péntek: 9-16

Hétvégén: zárva

Az iskola értesítői

Kapcsolat

Címünk

1052 Budapest,
Piarista köz 1.

Telefonszám

+36(1) 486-4478

E-mail cím

pkk@piarista.hu

Kincseinkből

"Experimentum", kísérleti fizika

A piarista rend oktatásának mindig fókuszában volt a természettudományos oktatás. A rendalapító, Kalazanci Szent József a szegény sorsú diákok nevelésében az írás és olvasás mellett a praktikus ismereteket, elsősorban a matematika oktatását kiemelten végezte.

2022. 09. 27. – 09:28

Könyvajánlók

Máramarossziget. Piarista gimnázium

Intézmény jelenlegi hivatalos neve
Colegiul Naţional Dragoş Vodă
Intézmény rövid története

A máramarosi sóbányák központjában III. Károly király alapította a piarista kollégiumot a kincstári hivatalnokok és a nép gyermekeinek szellemi művelésére. Az előzetes szerződés megkötésére a helytartótanáccsal 1731. július 10-én került sor, de már 1730 decemberében megérkeztek az első piaristák lelkipásztori munkát vállalni. Az iskolát 1731 őszén nyitották meg 28 diákkal. A tanulólétszám fokozatosan emelkedett, mert az iskola népszerűségének nagyon használt a diákok színjátszása. A templom alapkövét 1736-ban tették le. Az új kőépületbe 1775-ben költözhetett az iskola 188 növendékkel. A plébánia vezetését 1792-től az egyházmegye papjai vették át. 1802-ben és 1872- ben tűzvész pusztította el az iskolát, de mindkétszer újjáépítették. Az 1860-as évektől román nyelvet is tanítottak. 1907-től nagygimnáziumi rangot kapott az iskola. A modern gimnáziumi épület 1911/1912-re készült el. Az első világháború elejétől katonai célokra foglalták le, a tanítás szükség adta keretek között folyt. 1920 nyarán a román hatóságok lefoglalták az iskolát, és román gimnáziumot nyitottak. A rendház azonban a piaristáké maradt, sőt itt működött 1922-től 1933/34-ig a romániai rendtartomány noviciátusa. 1940-ben Máramarossziget Magyarországhoz került. 1941-től 1944 végéig magyar tanítási nyelvű piarista, majd 1948-tól államosítva ismét román nyelvű gimnázium lett.

(Borián Tibor - Koltai András - Legeza László: Piaristák. Mikes K., 2007. p. 57-58.)

Kronológia
  • Residentia: 1730-1781
  • Domus: 1781-1949
  • Plébánia: 1730-1792
  • Iskola:
    • Gramm. / 1-4 gimn. (5-8. évf.): 1730-1920, 1940-1948
    • Human. / 5-6. gimn. (9-10. évf.): 1764-1850, 1907-1920, 1940-1948
    • Filozófia / 7-8. gimn. (11-12. évf.): 1909-1920, 1940-1948
    • Konviktus / diákotthon: 1940-1948
Intézmény földrajzi helye

Egykori rendház épülete a Google térképén:

Egykori iskola épülete a Google térképén: