Annotációk / Vélemények

A véleményt megjelenés előtt könyvtárunk ellenőrzi.
Értékelés:



Értékelés: Még nem értékelték (0 szavazat)

2016. 02. 05. 15:39:19
Forrás: Fülszöveg
Orbán József Gyula 1942. május 24-én született az erdélyi Magyarzsomborban. 1956 novemberében szüleivel együtt Hollandiába menekült, ahol 1963-ban befejezte gimnáziumi tanulmányait. 1963-1968 között Nimwegen (Hollandia) és Löven (Belgium) egyetemein történelmet tanult. 1968 decemberében doktorált. Jelenleg Hollandiában él. Tudományos folyóiratokban több, Magyarországról szóló tanulmányt publikált. Két olyan kutatómunkában is részt vett, amelyek Magyarországgal foglalkoztak. A "Katolikus papok békemozgalma Magyarországon 1950-1956" című művében e mozgalom kialakulását és szerepét írja meg. Levéltári forrásokra támaszkodva mutatja be, miképpen készítette elő a kommunista párt a katolikus lelkészek békemozgalmát, és hogy a párt az 1954-es megalakulás után is teljes mértékben ellenőrzés alatt tartotta azt. 1950. augusztus 1-én a katolikus püspökök azzal a kész ténnyel szembesültek, hogy megalakult a lelkészek békemozgalma. Tudomásuk és engedélyük nélkül indították meg e mozgalmat. Ezt akkor úgy lehetett értelmezni, mint nyilvánvaló beavatkozást az egyház életébe. Vajon hogyan reagáltak a püspökök erre a kihívásra? És mi volt a Vatikán véleménye? Nagyon fontos e mozgalom valódi szerepét tisztázni. Miképpen viszonyut hozzá a kommunista párt? A lelkészek békemozgalma valóban békemozgalom volt-e, vagy ezt csak fedőnévként használták? Milyen szerepet játszott ebben a Szovjetunió? Az is nagyon fontos kérdés, vajon a békemozgalom kollaborált-e a rendszerrel 1954 után? És végül: vajon a mozgalmat 1956-ban beszüntették-e, vagy csak átmeneti szüneteltetésről volt szó? A jelen kötetben ezekre a kérdésekre keresi a szerző a választ.