A piarista rend alapításától fogva nyitott volt a változó világra és kereste azokat az eszközöket, amivel a gyermekek nemcsak jobb emberek, hanem jobban felkészültek is lehettek, mint kortársaik. Ezen módszerekkel megismerhették az őket körülvevő világot, megfelelő tudásra tehettek szert, amivel eligazodhattak Isten teremtett világában. Ehhez jól felkészült, széles ismeretekkel rendelkező, az új módszerekre nyitott, bátor tanárokra volt szükség.
A Váci Piarista Gimnázium hősi halottai az első világháborúban
Ismertető
A váci piarista gimnázium diákjai szinte minden nap találkoznak azzal a két emléktáblával, amely az I. és II. világháborúban elhunyt egykori diákok neveit viseli. A 2023/2024-es tanévben a történelem fakultációra előkészítő csoport diákjai, tanáruk, Ivony Istán vezetésével kutatni kezdtek, hogy megismerjék a kőbe vésett nevek mögött rejtőző sorsokat. Plébániai és gimnáziumi anyakönyveket, gyászjelentéseket, iskolai értesítőket, újságokat, katonai adatbázisokat böngésztek. Kutatásuk eredményét, az első világháborúban, fiatalon elhunyt 54 váci diák élettörténetét tartalmazza ez a könyv. Azzal a céllal készült, hogy a nevek mögül előlépjenek az emberek, és ismerősként tekinthessünk rájuk.