December 17. – Sík Sándor Sch.P.: Lelki beszélgetés a fenyőfákkal

Ti zöldpalástú fenyvek, ti erdők papjai,
Templomotokba jöttem vallani,
Amire harminc éve, hogy egyre készülődök:
Nincsen nálam őszintébb tisztelőtök.

Nincs ami lelkemet tisztábban intené
Nyílegyenesen föl, csak fölfelé,
Mint az az egyre zengőbb három-négy-ötös akkord,
Mellyel ti egyre följebb tornyosodtok.

Állotok egyedül, mindegyik egymaga:
Köröskörül a párzó éjszaka,
S a sürge népű nappal, mely izzad és viháncol, -
Ti nem vesztek tudomást a világról.

Mint régi oszlopos szent, ki mit se kér, se vár,
Tinektek nem kell csak a napsugár,
Az eső meg a szél, amit a biztos ég küld.
Vagytok, ember és föld kegyelme nélkül.

Honnan van bennetek ez a szent nyugalom,
Ez az örökzöld bizalom,
Hogy így zöldelltek ingyen, télen-nyáron, betöltvén,
Amelyre küldtek, a fenyői törvényt?

Ki annyit tékozolt a semmi emberért,
Egyszer talán hozzátok is beszélt.
Tán még a Hatodik Nap fel sem hasadt a földre,
És veletek már Igéjét közölte.

Tán láttatok és láttok valami látomást,
Valami ős kinyilatkoztatást,
Amit a csillagok, amit az óceánok,
Mit emberrel közölni nem kívántok.

Amit én nem tudok, a titkot is, talán
Tudjátok régen s úgy néztek reám,
Mint - szemmel simogatva, szakállukba nevetve -
Jóságos nagyapók csacsogó kisgyerekre.