Nyitvatartás:

Hétfő - péntek: 9-16

Hétvégén: zárva

Kapcsolat

Címünk

1052 Budapest,
Piarista köz 1.

Telefonszám

+36(1) 486-4478

E-mail cím

pkk@piarista.hu

Kincseinkből

A kassai Korán

A piarista rend alapításától fogva nyitott volt a változó világra és kereste azokat az eszközöket, amivel a gyermekek nemcsak jobb emberek, hanem jobban felkészültek is lehettek, mint kortársaik. Ezen módszerekkel megismerhették az őket körülvevő világot, megfelelő tudásra tehettek szert, amivel eligazodhattak Isten teremtett világában. Ehhez jól felkészült, széles ismeretekkel rendelkező, az új módszerekre nyitott, bátor tanárokra volt szükség.

2022. 09. 29. – 09:32

Kincsesláda a 15. századból

„… az érdemtelen név, melyen az előttünk fekvő könyv neveztetik, kincsesláda avagy az örök üdvösség valódi gazdagságának szekrénye…” – írja a könyv bevezetőjében a szerző, majd rögtön meg is magyarázza, hogy „kincsesláda … a Jézusban megtestesült örök Ige”. Az alábbiakban az ősnyomtatványok korának egyik leggazdagabban illusztrált kötetét, Stephan Fridolin Schatzbehalter címen nyilvántartott munkáját mutatjuk be.

Ősnyomtatvány az a könyv vagy egyleveles kiadvány, amelyet az európai könyvnyomtatás feltalálása óta, azaz az 1450-es évek közepétől a 15. század végéig, 1500. december 31-ig mozgatható betűkkel, szedéssel-nyomással állítottak elő. Nemzetközileg elfogadott szakszóval incunabulumnak (’bölcsőnyomat’) nevezzük őket. A könyvnyomtatás feltalálása Johann Gutenberg (1400–1468) nevéhez fűződik, találmányának lényege a betűk sorozatgyártása, azaz az azonos betűknek a sokszorosítása, amely által lehetővé vált szövegek kiszedése, majd sajtó segítségével ezekről több, elvileg azonos példány készítése. A korai nyomdászok arra törekedtek, hogy az ősnyomtatványok megjelenésükben a kéziratos könyvekhez, a kódexekhez hasonlítsanak. Utánozni próbálták a kódexek két hasábba rendezett szedéstükrét, annak betűformáját. A nyomtatott könyveket továbbra is szívesen díszítették kézzel: nyomdász kihagyta az iniciálék helyét, amelyeket aztán a miniátorműhelyekben – eltérő minőségben – megfestettek. A Schatzbehalter piarista példányának díszítése egyszerűbb, az üresen hagyott helyekre többnyire piros és kék kezdőbetűket (lombard kezdőbetűk) festettek, melyeket csak a fejezetek kezdetén egészítettek ki tollrajzos díszítéssel. A bekezdések kezdő mondatait aláhúzással jelölték, incipitjeleket festettek eléjük (rubrumozás), mindezzel a szöveg olvashatóságát, a szövegben való tájékozódást próbálták elősegíteni – az akkori szűkös tipográfiai lehetőségek mellett.

Az incunabulumoknak többnyire nincs címlapjuk, a nyomtatás körülményeire vonatkozó adatok a könyv végén, a kolofonban találhatók. A vizsgált ősnyomtatványnak sincs címlapja, címére – ahogy a bevezetésben erre utaltunk – a mű szövegéből következtethetünk. A szerzőjét az egyik példány, a rebdorfi kolostor kéziratos bejegyzése alapján azonosították: Stephan Fridolin (c. 1430–1498) obszerváns ferences szerzetes munkája. Fridolin 1460–1475 között a bambergi kolostor, majd 1480-tól haláláig a nürnbergi ferences kolostor prédikátoraként szolgált. 1481-ben a ferences rendtartomány vezetői tanácsának tagjai közé választották, emellett rövid ideig Baselben, majd Nürnbergben a klarisszák gyóntatójaként és lelkivezetőjeként működött. Egy történeti munkája mellett több lelkiségi – a lelkek épülésére szolgáló, a hitet elmélyíteni célzó – műve (pl. Der geistliche Herbst. Landshut, c. 1530.) maradt fenn, ezek közül a legjelentősebb a Schatzbehalter oder Schrein der wahren Reichtümer des Heils und ewiger Seligkeit, mely 1491. november 8-án Anton Koberger nyomdájában jelent meg. Koberger a 15. század legtermékenyebb német nyomdásza és legnagyobb könyvkereskedője volt. Pék családból származott, működését 1470-ben kezdte, számára a nyomdászat egy jó üzleti lehetőséget kínált, a hagyományok és a piaci igényekre való ügyes reagálás biztosította sikerét. 200-250 különböző mű jelent meg nyomdájában, köztük több tudományos munka. Élete utolsó évtizedében kizárólag könyvkereskedelemmel foglalkozott, kereskedelmi kapcsolatai behálózták Európát (Velence, Frankfurt, Lyon), Budán, az 1490-es évek első felében veje, Wolf Haller volt a megbízottja. Jellemző adat, hogy könyvtárunk 69 ősnyomtatványa közül 10 Koberger-kiadvány.

A mű három részre tagolódik. A bevezetés után következnek a Krisztus életéről és szenvedéséről szóló prédikációk, 96 metszettel kísérve, a harmadik részben pedig a szerző Krisztus kereszthaláláról és feltámadásáról elmélkedik.  A könyv mottója: megérteni, megjegyezni és használni a szent szövegeket. Fridolin az ismeretszerzés két útját mutatja be: az egyik az emberi értelem, amely a természetből nyeri tudását, de ez olykor vak; a másik út a hité, mely Krisztus megismerése által az igazi bölcsességre vezet, éppen ezért Krisztus megértése az egyetlen igazi kincs szerinte. A legtöbb beszéd két egymással szembenálló cikkelyt tartalmaz: az első Krisztus erényeiről, a második Krisztus valamely szenvedéséről szól. Ezen szembeállításokon való elmélkedésre szólítja fel olvasóját a szerző, mely szerinte a tényleges megértéshez, és így a lelki épüléshez vezethet. A beszédek a korabeli passióelmélkedésekben megjelenő formula szerint mintaimákkal zárulnak. A prédikátor a szent szövegek megjegyzéséhez technikát is ajánl: minden beszédet egy-egy ujjperchez kapcsol, hiszen ahogy Krisztus, úgy a kezünk is mindig velünk együtt jelenvaló (2. ábra, f. f1r). Fridolin tehát nem Krisztussal való együttszenvedésre, hanem csak elmélkedésre, szemlélődésre (meditationes vitae Christi) hívja olvasóját, műve így jól illeszkedik a késő középkorban mélyebb lelki megélést kereső, misztikus keresztény mozgalmakhoz. A mű célközönségeként – Fridolin pályáját ismerve – a lelki épülésre éhes, de tudományos, teológiai képzettség nélküli, akár írni-olvasni sem tudó apácák kínálkoznának. A prédikációk és metszetek aprólékos elemzésével Petra Seegets ugyanakkor rámutatott arra, hogy a mű elsődleges célközönsége a hitben elmélyülni akaró, a kultúra, a tudomány, az újdonságok iránt érdeklődő, művelt 15/16. századi városi polgár lehetett. Példaként vizsgáljuk meg a Krisztus születéséről szóló prédikációkat és metszeteket (19–20. beszéd, 30–32. ábra).

Fridolin a 19. beszéd első cikkében az örökkévalóságról prédikál, szembeállítva a betlehemi gyerekgyilkossággal, melyet az örökkévalóság az emberek által történő megrövidítéseként értelmez. A 20. beszédben Isten végtelen nagyságának ellentételeként a Szent család Egyiptomba való menekülése mint a végtelenség lehatárolása szerepel. A 30. ábra (f. m5r) középpontjában a földre fektetett – a prédikáció szerint a jászolban fekvő – Jézus Máriával és Józseffel a betlehemi városkapu előtt látható, majd a geocentrikus világképnek megfelelően az akkor ismert bolygók (Hold, Merkúr, Vénusz, Nap, Mars, Jupiter, Szaturnusz) következnek hét szférában, ezt zárják le az állatövi csillagjegyek, melyeket a beszéd szerint a Krisztus születésekor megfigyelhető állás szerint ábrázoltak. A világkorongot egy kéz tartja, mely az Alkotó végtelen hatalmára emlékeztet a világ felett, miközben a fekvő gyermek a világba zárt, annak mégis origójául szolgáló Istenre utal. A sakktáblaszerű beosztás az idő és természet törvényére utal, amelynek Isten fia is alávetette magát. A következő ábra Heródes három királlyal való találkozását mutatja be (31. ábra, f. m6r). A képen a 15. századi német fejedelmi udvarok világa elevenedik meg, a palota ábrázolása, a szereplők ruházata egyaránt erre utal, a háttérben felbukkanó város polgárházai az utcán beszélgető alakokkal az egyre nagyobb szerepet kapó polgárságot idézik meg. A 32. kép (f. n2r) előterében a betlehemi gyermekgyilkosság, a háttérben pedig Mária, a franciskánus ruházattal, vonásokkal ábrázolt József és Jézus Egyiptomba való menekülése látható. Megállapíthatjuk, hogy a metszetek ugyan illeszkednek a beszédek témájához, de nem szorosan követik azok tematikáját, néhol szöveg és kép között fedezhető fel némi ellentmondás is, a metszetek nem pusztán magyarázzák a prédikációkat, hanem kiegészítik, aktualizálják is azok jelentését, így a mű Stephan Fridolin és a metszők közös alkotásának tekinthető.

A metszeteket Michael Wolgemut (1434–1519) és mostohafia, Wilhelm Pleydenwurff (1460–1494) készítették Anton Koberger megrendelésére. A szakirodalom szerint az ábrázolások Wolgemut szellemi termékei: a rajzok már az 1480-as években felbukkantak vázlatfüzetében, előképként a Kapisztrán Szent Jánosnak emléket állító ún. Capestrano-táblákat és más forrásokat is felhasznált. Wolgemut táblaképfestőként ismert volt jó kvalitású munkáiról, a flamand festészet jelentős hatást gyakorolt rá, több szárnyas oltár is fennmaradt munkái közül. Műhelyükből került ki – a Schatzbehalter mellett – Hartmann Schedel Weltchronik (Nürnberg, 1493.) című művének 1809 fametszete, köztük több korabeli város hiteles látképével. Wolgemut műhelyének tanonca volt 1486–1489 között Albrecht Dürer is, akinek korai munkáival a Schatzbehalter két ábrája mutat stilisztikai egyezést (52., 80. kép). A fametszet (xilográfia) már az első nyomtatott könyvek felbukkanás előtt ismert eljárás volt, a lecsiszolt falapra, a dúcra tükörfordítottan rajzolták az ábrát, vésés után festékezték, majd ennek lenyomatát rögzítették a papíron. A táblanyomat a 14. század végén virágkorát élte, a képek mellett szöveget is rögzítettek vele, rövidebb könyveket is kiadtak ezzel a technikával (blockbuch). Így nem véletlen, hogy az ősnyomtatványok között is hamar megjelentek az illusztrált könyvek (Ulrich Boner: Edelstein. Bamberg, 1461), hiszen csak a korábbi technikát kellett felhasználni. Ezeknél a fametszeteknél az alakok és tárgyak egyszerű körvonalakban mutatkoztak, a fametszés célja leginkább a szöveg magyarázata, egyértelművé tétele volt. A kötetünkben megjelenő metszeteket ugyanakkor a művészi igényesség formálta: a flamand festészet hatása figyelhető meg a belső terek perspektivikus ábrázolásában, a plasztikus hatást pedig a sraffírozás, a vonalakkal való árnyékolás technikájával érték el.

A kötetnek 15. századi bécsi gótikus kötése van, még a 16. században is német nyelvterületen lehetett, ugyanis több német nyelvű lapszéli jegyzet szerepel benne. 1749-ben kerülhetett piarista tulajdonba, ekkor jegyezték be a pesti rendház nevét a kötetbe, sajnos nem ismerjük, kinek a vásárlása révén kerülhetett könyvtárunkba.

 

Irodalom: Petra Seegets: Passionstheologie und Passionsfrömmigkeit im ausgehenden Mittelalter. Der Nürnberger Franziskaner Stephan Fridolin (gest. 1498) zwischen Kloster und Stadt. Spätmittelalter und Reformation, 10. Tübingen: Mohr Siebeck, 1998. – Dominik Bartl: Der Schatzbehalter. Optionen der Bildrezeption. Dissertation. Heidelberg: Universität, 2010.

Bácskai-Horváth Hajnalka

Esemény ideje
2022. 09. 13. – 11:44