Simai Kristóf, a „magyar Plautus"

A Magyar Írók Szövetségének kezdeményezésére 1984-től szeptember 21-e a magyar dráma napja, emlékéül annak, hogy 1883-ban ezen napon tartották a Nemzeti Színházban Madách Imre Az ember tragédiája című drámai költeményének ősbemutatóját. A nap célja, hogy felhívja a figyelmet a magyar drámairodalom értékeinek jobb megismer(tet)ésére. Mi a piarista dráma egyik legjelentősebb alakjára, a „magyar Plautus”-ra, Simai Kristófra SchP hívjuk fel a figyelmet, akinek irodalomtörténeti jelentősége főként abban rejlik, hogy az iskolai színjátszás és a világi magyar nyelvű színház, dráma között ő volt az első közvetítő. Érdemei elismeréseként a Magyar Tudományos Akadémia is tagjai sorába választotta.

A rendalapító Kalazanci Szent József ellenezte a színjátékok bemutatását, abban a tanulók hiúságát látta csupán, ugyanakkor a 17. század végére már a piarista iskolákban az ifjúság nevelésének egyik leghasznosabb eszközét látták benne. Az antik történeteket, a világtörténelmet, a mitológiai eseményeket, a szentek életét, az egyházi ünnepeket bemutató darabok nemcsak a történelmi, teológiai ismeretek elmélyítését célozták, de a retorikai képzést is elősegítették, az Erények, a Bűnök és más allegorikus figurák pedig a morális iránymutatást nyújtottak. A piarista iskolai színjátszás a 18. század folyamán aztán kilépett a kimondottan didaktikus célú akadémiai világból, egyre inkább profanizálódott. A farsangi előadások a világi hívságokra figyelmeztettek, emellett a szigorú atyát, az apa-gyermek kapcsolatot, a fösvényt, a fennhéjázó gazdagot, a részeget, a korrupt bíróságot, a példamutató, a züllött és a garabonciás diákot is színpadra állították. A század második felére a kegyesrendi iskolákban a színjátszás egyre inkább komédiaközpontúvá válik, Plautus, Terentius és Molière darabja elevenednek meg magyarul. A legremekebb alkotások Simai Kristóf átültetésében születtek meg. A kortársak elismerését jól jelzi, hogy már 1790-es akadémiai tervezetben is a leendő tagok között szerepel, végül 1832-ben választották a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává.

Simai Kristóf 1744-ben született Komáromban. A komáromi jezsuitáknál tanult, majd Privigyén lett piarista novícius, 1767-ben lépett a rendbe. Tanulmányai Nyitrán (filozófia, matematika) és Debrecenben (teológia) végezte. A rend több iskolájában (Nagykanizsán, Kecskeméten, Kalocsán, Pesten) tanított, majd 1778-tól 1790-ig Kassán, 1791-től 1829-ig Körmöcbányát tanított rajzot. 1830-tól haláláig Selmecbányán spirituálisként és vicerektorként működött. Kassai évei alatt kötött jó barátságot Baróti Szabó Dáviddal, Kazinczy Ferenccel és Batsányi Jánossal. Drámai mellett írt tankönyvet 1778-ban fizikából és erkölcstanból, 90-es évek derekától szótárírással kezdett foglalkozni, gyűjtötte a 18. századi népies színezetű szókincsét, régies kifejezéseit (Végtagokra szedett szótár. Buda, 1809–1810). Szakácskönyvet is írt (Némely étkek készítési módja. Kézirat – kiadva: Budapest, 2011.). Drámaírói munkássága mellett más néhány alkalmi költeménye maradt még fenn. Az iskolai színjátszás és a világi dráma közti paradigmaváltást első vígjátékán, a Mesterséges ravaszságon keresztül mutatjuk be.

Első vígjátékát, a Mesterséges ravaszságot még Kecskeméten írta 1772-ben, a syntaxista és grammatista osztályok magisztereként. A darab további sorsáról a Hadi és Más Nevezetes Történetek című újság 1791-es számából értesülünk. Eszerint 1777 körül előadták a kalocsai és a nagykárolyi piarista gimnáziumban, majd a gyöngyösi és a bajai ferences gimnáziumban is. Ráadásul – kilépve az iskolai keretek közül – a német hivatásos színtársulat is bemutatta, 1785. szeptember 12-én Pesten, majd szeptember 14-én Budán. Mindkettőnek fennmaradt a hirdetési plakátja, mellyel nézőket próbáltak csalogatni az előadásra.

A darab olyan kedvelt, keresett lett, hogy kiadták szövegkönyvét is. Előbb 1775-ben Pesten, Royer Ferencnél jelent meg, Mesterséges ravaszság. Vigságos játék, melly a múlatságokban gyönyörködőknek kedvekért szereztetett, és kibotsátatott címmel, majd újbóli kiadása Veszelszki Antal nyomdájából került ki, évszám nélkül, valószínűsíthetően 1790 körül. Akkora könyvsiker lett, hogy ponyva is készült belőle. A 16–18. századi drámáknak többnyire a színlapja, a programfüzete maradt fenn, benne az egyes fejezetek rövid leírásával és a szereplők nevével. A címben mindig szerepelt az előadás apropója és a mecénás személye. Ezek a színlapok elsősorban reprezentációs célokat szolgáltak, nem pedig mint irodalmi termék jelentek meg. Simainál a többszöri szövegkiadás már egyértelműen aláhúzza a dráma mint irodalmi szöveg, műnem létjogosultságát.

Témáját igy foglalható össze: Gondosházi hat éve várja haza barátját, Telekest, aggódik, hogy még életben van-e egyáltalán. Ravaszi, Telekes szolgája, gazdája halálhírét kelti, és azt állítja, úgy végrendelkezett, hogy a vagyon egy részét a szolgákra kell hagyni. Elhiteti azt is, hogy a halott Telekes lelke olykor-olykor megjelenik. Így amikor valójában hazatér Telekes, Gondosházi azt hiszi, hogy csak a lelke kísérti őt. Ravaszi Telekest is becsapja, mondván Gondosházi elherdálta vagyonát. A félreértés végül egy közös barátjuk, Füleki segítségével tisztázódik, Ravaszi pedig meghal.

A darab fő témája Plautus Mostellaria című művét követi, de Simai valószínűleg annak a dán Ludvig Holberg által készített német átdolgozása (Das Hausgespenst oder Abracadabra) alapján dolgozhatott. Már Simai rendtársa, Benyák Bernát is lefordította ezt a darabot, s maga a szerző is készített már korábban egy magyarítást (Váratlan vendég). Simai ezen munkája ugyanakkor nem tisztán fordítás, inkább adaptálás a hazai viszonyokhoz. Az eredeti darabot bővítette molière-i elemekkel, a szolgák és urak beszélgetéseit, Ravaszi haldoklási jelenetét Molière egyes darabjaiból kölcsönözte. A darab megidézi a bibliai tékozló fiú történetét, de a tékozlás hamis története, a végrendelet, a vagyon szétosztása a szolgák között már egyértelműen a világi történetek közé utalja az opust. Az antik vígjáték szabadságra vágyó rabszolgáiból magyar jobbágyok, a többi szereplőből magyar urak, nemesek lettek Simai keze alatt, a tipikusan magyar figurákat faragott, amelyek hozzájárultak a darab nagy népszerűségéhez.

Simai Igazházi, egy kegyes jó atya című darabjával nyitotta meg előadásait Kelemen László első magyar színtársulata Budán 1790. október 25-én. A Gyapai Márton, a feleség-féltő gyáva lélek és a Zsugori, telhetetlen fösvény ember című munkái Moliere hazai recepciójának korai állomásai, a magyar vígjáték kezdetei.

Zárásul idézzük a hirdetési plakát méltatását:

„Te pedig áldott légy örökre, ki gyönyörű elmédnek leleménnyé-
vel mind ezeket szerzetted, magyar Plautus!
Méltán ditesekedhetsz tollad erejéről,
Mert borostyánt kaptál Nemzeted’ szivéről!
Melly édes jutalom egy Iró tollának,
Hogy ezer áldásit hallya Hazájának!
S ha már enyészik is fenekén sirjának,
Még is tömélnyeznek boldog árnyékának!”

Bácskai-Horváth Hajnalka