Egy népszerű csillagászati munka a 16. századból - Petrus Apianus: La Cosmographia

Mára a 16. századi csillagászat összeforrt Kopernikusz nevével, 1543-ban megjelent Az égi pályák körforgásáról szóló műve alapjaiban változtatta meg a világ elrendezéséről alkotott nézeteinket. A 16. század csillagászati sikerkönyve azonban Petrus Apianus Cosmographicus liber című munkája volt. 1524-ben jelent meg először, a 16. század végéig 40 kiadása ismeretes, latin mellett franciául (1544), hollandul (1545) és spanyolul (1548) is megjelent. A későbbi kiadásokat Gemma Frisius szerkesztette. Könyvtárunkban egy spanyol, 1575-os kiadást őrzünk. Ugyan művében a kopernikuszi fordulat nem jelent meg, mégis a kor jó tudományos színvonalú munkáját ismerhetjük meg.

Apianus Petrus Bennewitz (1495–1552) néven született, humanista szokás alapján a lipcsei egyetem diákjaként vette fel az Apianus nevet. 1527-től az ingolstadti egyetemen tanított matematikát, itt alapította meg nyomdáját is (ahol többek között megjelent az első magyarországi nyomtatott térkép: Lázár deák: Tabula Hungariae, Ingolstadt, 1528). 1541-ben V. Károly császár udvari matematikusának nevezte ki.

Apianus átfogó megfigyelési adatokat gyűjtött a bolygók mozgásáról, tudományos eszközöket dolgozott ki, melyek előre jelezték a bolygók pályáját. A nyugati világban elsőként sikerült meghatároznia a földrajzi hosszúságokat a Hold állócsillagoktól való távolságának kiszámításával (még Blaise Pascal [1623–1662] előtt). 1531 és 1539 között megjelent öt üstökösről készített megfigyelései már akkor sem számítottak pontosnak, de felfedezte, hogy az 1531-es (a Halley-üstökös) csóvája majdnem pontosan szembefordul a Nappal. Tanulmányozta a csillagképeket, nemcsak az európai kultúrkörbe tartozó csillagképeket használta, de átvett több arab csillagképábrázolást is.

Bár tudományos művek sorát tette közzé asztronómiai és matematikai mérőeszközökről, amelyeknek feltalálója vagy továbbfejlesztője volt, legfontosabb feladatának az ismeretterjesztést tekintette. Nemcsak az égitestek mozgásáról vallott eltérő nézeteket, mint Kopernikusz, hanem a csillagászat céljáról is. Kopernikusz szerint „a csillagászatot a csillagászok számára” írják.  Apianus a művek közrebocsátásával lehetőséget szeretett volna nyújtani arra, hogy nemcsak a szakavatottak, de a kevésbé képzett olvasók is végezhessenek a bolygók helyzetének meghatározását célzó, egyszerűbb csillagászati számításokat a könyvbe illesztett papírműszerek, volvellák segítségével. Az Astronomicum Caesareum munkásságának reprezentatív összegzése, mely V. Károly császár számára készült. A Cosmographicus liber ennél jóval szerényebb kivitelű, mégis jól használható

A könyvben a világegyetemet – Arisztotelész, Ptolemaiosz elképzelésének megfelelően – zárt, hierarchikus rendben képzelte el. Középpontban a Föld, majd a Hold, aztán Merkúr, Vénusz, Nap, Mars, Jupiter, Szaturnusz után a csillagok szférája következik, majd ezt zárják le az égi szférák.

A kötetben számos szemléltető ábra található a Hold járásáról, a csillagképekről, a szélességi körökről, a légköri áramlatokról. A kiadvány egyik volvellája a horoszkópkészítők számára jelentett nagy segítséget, hiszen lehetővé tette, hogy a csillagok állását és a nap pozícióját egymástól függetlenül, két különböző időpontban rögzítsük, és így kapjuk meg azt, hogy a Nap hol jár a zoodiákusban. A csillagászattal foglalkozók és a horoszkópkészítők számára a nap pontos pozíciójának meghatározásakor ugyanis problémát jelentett, hogy amikor a nap az égen látható, minden csillagot túlvilágít, a csillagok láthatatlanok. A volvelle egyik rétege a földgömböt ábrázolja az északi pólus felől nézve, a másik az ekliptikát (a nap éven belül megtett látszólagos útját) – mivel a Föld egyenlítője nem esik egybe a naprendszer síkjával, ezért ez az előbbivel excentrikus, ellipszis alakú. A harmadik mozgó alkatrész a nap irányába beállítható mutató. A helyes használathoz a könyvet vízszintes síkban úgy kellett állítani, hogy a bal széle kelet felé nézzen (tehát déli irányba kellett fordulni). Ha az ekliptikán az állatövi jegyeket (éjszaka) egy időpontban a megfelelő irányba beállítottuk (a földrajzi helyünket is figyelembe véve), majd nappal egy adott időpontban a mutatót arra fordítjuk, amerre a Nap az égen látszik, akkor a mutató és az ekliptika metszéspontja megadja a Nap helyzetét a zoodiákusban.

Világtérképe jól tükrözi a korabeliek kartográfiai tudását. Észak-Amerika nagyrészt még hiányzik a térképről, Közép- és Dél-Amerika felfedezése után járunk, melyeket kezdetben Újvilágként emlegettek a spanyolok. Martin Waldseemüller 1507-es térképén szerepelt először Amerika elnevezés, melyet Apianus is átvett.

A könyv bejegyzései szerint a 1733-ban még spanyol területen volt, erre utal nemcsak tulajdonosának neve, hanem a Szent Ágostonról szóló spanyol nyelvű utalás is („Szent Ágoston, akit a vandálok és alánok ostromoltak Afrikában, Hippó városában, melynek püspöke volt, ott halt meg az ostrom alatt”). 1781-ben került a pesti piarista könyvtárba, az nem ismert, hogy ki vásárolta a könyvet.

Bácskai-Horváth Hajnalka