Egy elkószált kötet Teleki Sámuel utazásából

Teleki Sámuel kötet
Spontone, Ciro (ca. 1552-ca. 1610)
Giorgio Basta tábornok titkáraként járt Erdélyben
Bajtay kötete
A 18. század végétől adták ki Magyarországon az iskolai értesítőket. Ezekben a tanév végi vizsgákon elért eredmények alapján rangsorolva tüntették fel a diákok névsorát, a későbbiekben a tanárokat is felsorolták, s tudósítottak az év iskolai eseményeiről is.
A magyarországi piarista iskolák osztályszerkezete, az osztályok elnevezése a történelem folyamán többször is változott Ezekről a mellékelt táblázatban tájékozódhatnak.
Könyvtárunk teljességre törekvően gyűjti a történelmi Magyarország területén egykor működött és jelenleg működő piarista iskolák érdemsorozatait és iskolai értesítőit. Hosszútávú céljaink közé tartozik, hogy ezeket a fontos történelmi forrásokat folyamatosan digitalizáljuk és interneten is közrebocsássuk. Az alábbiakban a közgyűjteményekben elérhető iskolai értesítők adatait adjuk közre. A digitalizált példányokat az egyes sorokra kattintva tölthetik le. Az évek minden esetben a tanévek befejező évét jelentik (pl.: 1864/65 = 1965). Az interneten is elérhetőeket linkekkel jelöltük. Az értesítők nyitvatartási időben könyvtárunk olvasótermében hozzáférhetőek.
Név | Megj. | PKK példány | Letölthető? | Kivonat |
---|---|---|---|---|
1946/47. tanév | ✔ | ![]() |
Név | Megj. | PKK példány | Letölthető? | Kivonat |
---|---|---|---|---|
1802. II. szemeszter | ✔ | ![]() |
||
1803. II. szemeszter | OSZK | ✖ | ![]() |
|
1832. II. szemeszter | OSZK | ✖ | ![]() |
|
1833. II. szemeszter | OSZK | ✖ | ![]() |
|
1834. II. szemeszter | ✔ | ![]() |
||
1835. II. szemeszter | ✔ | ![]() |
||
1836. II. szemeszter | ✔ | ![]() |
||
1840. II. szemeszter | ✔ | ![]() |
||
1841. II. szemeszter | ✔ | ![]() |
||
1845. II. szemeszter | ✔ | ![]() |
||
1846. II. szemeszter | ✔ | ![]() |
||
1847. II. szemeszter | ✔ | ![]() |
||
1858/59. tanév | ✔ | ![]() |
||
1863. II. szemeszter | OSZK, DE | ✖ | ![]() |
|
1863/64. tanév | ✔ | ![]() |
||
1864/65. tanév | ✔ | ![]() |
||
1865/66. tanév | ✔ | ![]() |
||
1866/67. tanév | ✔ | ![]() |
||
1867/68. tanév | ✔ | ![]() |
||
1868/69. tanév | ✔ | ![]() |
||
1869/70. tanév | ✔ | ![]() |
||
1870/71. tanév | ✔ | ![]() |
||
1871/72. tanév | ✔ | ![]() |
||
1872/73. tanév | ✔ | ![]() |
||
1873/74. tanév | ✔ | ![]() |
||
1874/75. tanév | ✔ | ![]() |
||
1875/76. tanév | ✔ | ![]() |
||
1876/77. tanév | ✔ | ![]() |
||
1877/78. tanév | ✔ | ![]() |
||
1878/79. tanév | ✔ | ![]() |
||
1879/80. tanév | ✔ | ![]() |
||
1880/81. tanév | ✔ | ![]() |
||
1881/82. tanév | ✔ | ![]() |
||
1882/83. tanév | ✔ | ![]() |
||
1883/84. tanév | ✔ | ![]() |
||
1884/85. tanév | ✔ | ![]() |
||
1885/86. tanév | ✔ | ![]() |
||
1886/87. tanév | ✔ | ![]() |
||
1887/88. tanév | ✔ | ![]() |
||
1888/89. tanév | ✔ | ![]() |
||
1889/90. tanév | ✔ | ![]() |
||
1890/91. tanév | ✔ | ![]() |
||
1891/92. tanév | ✔ | ![]() |
||
1892/93. tanév | ✔ | ![]() |
||
1893/94. tanév | ✔ | ![]() |
||
1894/95. tanév | ✔ | ![]() |
||
1895/96. tanév | ✔ | ![]() |
||
1896/97. tanév | ✔ | ![]() |
||
1897/98. tanév | ✔ | ![]() |