A magyar piaristák és a Tanácsköztársaság

Főcím: 
A magyar piaristák és a Tanácsköztársaság
Szerző: 
Szakál Ádám (bev.)
Koltai András (sajtó alá rend.)
Kiadás helye: 
Budapest
Kiadó: 
Piarista Rend Magyar Tartománya
Megjelenés éve: 
2013
Sorozati cím: 
Magyarország piarista múltjából
Sorszám: 
7.
ISSN: 
1789-1566
ISBN: 
978-963-896-105-1
Ismertető: 

A Tanácsköztársaság rövid időszaka a magyar történelem azon epizódjai közé tartozik, amelynek elfogultságoktól mentes történeti földolgozása még mindig nem nevezhető befejezettnek. A piarista rendtörténetírásnak sem tartozott kedvelt témái közé a proletárdiktatúra időszaka, amely a rendet rövid idő alatt igen súlyos válságba taszította, és komoly kérdéseket vetett föl a piarista szerzetesi élettel kapcsolatban is. Ennek a bonyolult kornak a megértésére és bemutatásra vállalkozott ez a kötet, amely két részből áll. Szakál Ádám bevezető tanulmánya fölvázolja az 1918/1919-es esztendő legfontosabb egyház- és oktatáspolitikai eseményeit, majd a proletárdiktatúra egyházellenes intézkedéseit. Ezek közé tartozott az is, hogy a szerzetesektől az „egyházi pálya” elhagyásáról szóló nyilatkozatot követeltek, amelynek aláírását hittagadást (aposztáziát) jelentett. A második részben a ez első kommunista diktatúrát átélt tizennégy piarista rendház akkori krónikái, valamint Tomek Vince és Révai (Rothsching) József piaristák visszaemlékezései olvashatók. Utóbbi különösen terjedelmes, és méltó társa a Tanácsköztársaság idejéről nyomtartásban is megjelent egyházi memoároknak. A harmadik rész a Tanácsköztársaság idején keletkezett, válogatott iratokat közöl, majd végül a magyar piaristák 1918/1919. év több forrásból rekonstruált névtára következik. A kötetet jónéhány, eddig publikálatlan egykorú rajz és fénykép illusztrálja, amelyek közül különösen értékesek Agárdy Gyula karikatúrái „a váci szovjet-piaristákról”.

A tartalomból

  • Bevezetés (Az alkalmazkodás kényszere: Az októberi forradalom és a piaristák; A Tanácsköztársaság egyházpolitikája és a piarista rend; A Tanácsköztársaság vezetőinek piarista múltja; A rendházak élete a Tanácsköztársaság idején; A Tanácsköztársaság következményei a piarista rendben)
  • Jászai Rezső: A budapesti rendház krónikája (részlet, 1918/1919)
  • Zimányi Gyula: A budapesti Kalazantinum krónikája (részlet, 1918/1919)
  • Révai József: A revolúciótól az evolucióig (visszaemlékezés 1918/1919-re)
  • Lóky Béla: A debreceni rendház krónikája (részlet, 1918/1919)
  • Brach József: A kecskeméti rendház krónikája (részlet, 1918/1919)
  • Tomek Vince: Kommunizmus Kecskeméten 1919-ben (1979)
  • Gombos Antal: A lévai rendház krónikája (részlet, 1918/1919)
  • Biró Imre: A magyaróvári rendház krónikája (részlet, 1918/1919)
  • Eberhardt Béla: A nagykanizsai rendház krónikája (részlet, 1918/1919)
  • Récsei Ede –Horváth Jenő: A nagykárolyi rendház krónikája (részlet, 1918/1919)
  • Fábián Imre: A sátoraljaújhelyi rendház krónikája (részlet, 1918/1919)
  • Prelogg József: A szegedi rendház krónikája (részlet, 1918/1919)
  • Magas Mihály: A tatai rendház krónikája (részlet, 1918/1919)
  • Schandl Miklós –Révai József: A váci rendház krónikája (részlet, 1918/1919)
  • Révai József: A váci noviciátus krónikája (részlet, 1918/1919)
  • Kövesi Lajos –Russel Károly: A veszprémi rendház krónikája (részlet, 1918/1919)
  • Rendfőnöki levelezés (1918. november–1919. szeptember)
  • Visszavételi kérvények és tisztázó levelek (1919. szeptember–1920. július)
  • Házi gyűlések 1919 őszén (1919. december–1920. január)
  • Névtár (A magyar piaristák 1918/1919-ben)
     
Főtéma: 
Digitális dokumentum: 
CsatolmányMéret
PDF ikon mpm07-tanacskoztarsasag-web.pdf11.75 MB