Intézmény jelenlegi hivatalos neve
Зрењанинска гимназија
Intézmény rövid története
A Torontál vármegyei Nagybecskerek városa már 1842-től magasabb fokú iskolát szándékozott alapítani. Végül Lonovics József csanádi püspök ösztönzésére 1843. december 16-án a piaristákkal kötöttek szerződést. A város az iskola, a rendház és a templom felépítését, valamint 6 tanár ellátását vállalta. A templomot 1845-re, az iskola épületét 1846-ra elkészítették, az ünnepélyes megnyitás 1846. október 4-én történt. Az iskolát 1848-ban bezárták, majd kisgimáziumként indulhatott csak újra. 1879-re 8 osztályos gimnáziummá fejlődött, az első érettségi 1880-ban volt. A tanárok felét a rend, a másik felét a város nevezte ki. 1909-ben az iskolának 324 tanulója és 16 tanára volt. 1918. december 17-én szerb csapatok lefoglalták a gimnáziumot és a rendházat. A rendházból ugyan később kivonultak, de a gimnáziumi oktatást a Szent Imre fiúkonviktus termeiben tudták csak megkezdeni a spanyolnátha-járvány miatti szünet után, 1919 márciusában, június 17-ig. Az érettségin már a szerb igazgató elnökölt. Az 1919/20-as tanév a rendes időben elkezdődött. Közben elrendelték a szerb nyelv tanítását. Az utolsó piarista iskolai bizonyítványt 1920. június 20-án osztották ki. A szerb hatóságok július l-jén jegyzőkönyvvel átvették a gimnáziumot, majd a polgármester lefoglalta a rendházat, és a piaristákat 1920. augusztus 4-én kiutasították a városból. Az 1845-ben épült templomot a piaristák 1920-ig használhatták. Králik László, az iskola világi tanára az 1909/1910-es iskolai értesítőben 132 oldalon ismertette Baden Powellnek, Scouting for Boys című könyvét (a német átdolgozás alapján). Ez volt az első Magyarországon megjelent írás a cserkészetről, sőt a „cserkésző” szó is valószínűleg Králik leleménye.
(Borián Tibor - Koltai András - Legeza László: Piaristák. Mikes K., 2007. p. 57-58.)
Kronológia
-
Domus: 1846-1920
-
Iskola:
- Gramm. / 1-4 gimnázium (5-8. évf.): 1846-1920
Intézménytörténeti írások
- Németh Ferenc: A bánsági középtanoda : a nagybecskereki piarista gimnázium története (1846-1920). - Szabadka : Bácsország Honismereti Társaság, 2015. - ISBN 978-868-807-352-3. Példány a Központi Könyvtár állományában
- Németh Ferenc: Negyed évezred az Úr szolgálatában : A nagybecskereki római katolikus egyházközség története (1753-2003). - Nagybecskerek : Római Kat. Plébániahiv., 2004. - ISBN 86-323-0613-8. - Példány a Központi Könyvtár állományában
- A gymnasium története, 1846-1895. In: Értesítő a kegyes-tanítórend vezetése alatt álló nagybecskereki községi főgymnasiumról az 1894/95. tanév végén / közli Balázsi József. - Nagybecskerek, 1895.
Intézmény földrajzi helye