Kalazanci Szent József és az 1600-as Szentév

Tapoltsányi Gergely: Szent Kalazantzius Jósef áhitatos iskoláktol neveztetett szerzetes rend fundátorának sommás élete. - Kalocsa, 1772. p. 152-155.

[...]

A búcsúval jeles esztendőt minémű áhítatos gyakorlások között töltötte? Az Iskolákat tágosabb helyre általvitte, Méltóságos Vestri prelátus házát megfogadván. Mint jára az Iskola harangocskáját felfüggesztvén?

Békövetkezvén a közönséges szent búcsúval jeles esztendő [szentév], ezer után hatszázadik, Kalazancius József is azon vala, hogy ezt az esztendőt nagyobb áhítatossággal, és különös gyakorlatosságok között a mindenünnen bégyűlt keresztényeknek üdvösséges példájokra eltöltse, úgy óhajtotta ezt az időt, mint a szomjú szarvas a híves forrást. Már a méltóságos Kolumnák hercegi házoktúl megvált vala teljesen, nem csak azért, hogy Isten ihléséből felvállalt iskolabéli munkáit megszakasztás nélkül folytathassa, és a kisdedek jól neveltetésekre egészen reá adja magát; de előre számot tartván a Szent Esztendőre, oda célozott, hogy azon esztendőt minden más kötelességektől ment lévén felebaráti szeretetnek munkái között Istennek teljesen felajánlván magát, és csak azokat keresvén, amik az Isten dicsőségét öregbítik, eltölthesse.

Első jubileumos esztendő vala ez, melyre szerencséje vala, amint régen óhajtotta, hogy Rómában tölthetné; azért is úgy igyekezett, hogy ezt nagyobb lelki buzgósággal, mindeneket az egy iskolákon kívül félre tévén, végezhesse; annak okáért az iskolákban jó rendet tévén, reggel, és délután magának bizonyos órát kifogván, a többi ideit szent helyek látogatásában, messze földről jött zarándokok, és más kegyes keresztények vezettetésekben, és szent helyek mutogatásában töltötte, a szegényebbeket szent alamizsnával segétette, és akik hosszas utazás miatt elgyengültek, azoknak alkalmatosabb szállást maga költségén fogadott, és jobb ízű ételekkel a vendégfogadókról tápláltatta. Szent misebéli áldozatnak szolgáltatását úgy alkalmaztatta, hogy azt mennél többen a jövevények közül hallanák. A tudatlanokat a szentségek illendő felvételekhez hegyes beszédével, és buzgó tanításával naponként készétgette, a tudósokat is gyakorta integetvén arra, hogy a szent búcsú elnyeréséhez magokat keresztényi kegyesség munkáival, testi sanyargatással, és feslett indulatok megzabolázásával jobb életnek felfogadásával, áhítatos könyörgésekkel készétgetnék, hogy ne a hasnak, vagy toroknak szolgálnának, vagy a várost szemhízlalásért, és magok mulatásáért járnák; hanem hogy áhítatos könyörgések között először a kitétetett Oltáriszentséget imádnák reggel, és délután, azontúl a szent apostolok és más szentegyházakban eltétetett szent mártírok, és többi szentek dicsőséges tetemeit látogatnák, és megtisztelnék hozzájok nyújtván áhítatos könyörgéseket.

Az ispitályokban gyakorta megfordult egy napot sem mulatván el, hogy ott a feküvő betegeket meg ne látogatná; azoknak főképpen, akik messze földről a nagy búcsú kedvéért béjöttenek, bővebb alamizsnát osztogatott, sebeiket tisztogatta, és kötözgette, ha valami ízesebb eledelt kívántak, vagy emlegettek, azt nagy serénységgel megszerzette, és meghozta. Ilyen foglalatosságok, és felebaráti szeretetnek munkái között töltötte az egész esztendőt; amég tudniillik az áhítatos gyakorlások fennállottak, és az áhítatoskodó nép sokasága széllyel nem oszlott; a Mennyei Felség is maga hív szolgáját, mindaddig jó, és állandó egészséggel megáldotta, és mennél többet fáradott, annál alkalmatosabbnak érzette magát minden ebbéli szent munkákra. Valahányszor hazavetődött sok járások, hosszas szolgálatok, vagy tudatlanok taníttatások, vagy gyóntatások után, azonnal az édes fiai gyanánt szeretett kisdedekhez bésiete, és pihenés nélkül azoknak taníttatásokhoz hozzá foga.

Hogy pedig az ő kedves kisdedei ebben a szent esztendőben alább-valók ne lennének az áhítatosságra nézve a külső jövevényeknél, minden módon azon vala, hogy őket mennél gyakrabban lehetett különös istenes gyakorlásokban foglalná, ő vélek a fő templomokat járta, a város utcáin szentolvasót, vagyis Boldogasszony Koronáját fennszóval, és felemelt kezekkel mondván, vagy valami áhítatos éneket énekelvén. Ha valamely templomban hallotta, hogy jelesebb isteni szolgálatok valamely szentnek dicsőségére tartattak, maga kisdedeit odavezetni el nem mulatta, gyakorta biztatván őket, hogy amely időt Istennek felajánlanak, azt el nem vesztik, ha mindjárt iskolát mulatnak is, sőt többet nyernek azzal, mintha tanultak volna; mert a jó Isten azért a kevés fáradtságért jutalomképpen megerősíti, és megbővíti az ő elméjeket.

A szent esztendőnek szerencsésen végét érvén, ismég egész gondjait az iskolabéli gyakorlatosságokra fordította, a kisdedeknek jó neveltetésekben lévén minden gyönyörűsége.