"Az ávósok azután a kaput és minden ajtót puskatussal bevertek, függetlenül attól, hogy nyitva volt-e vagy zárva (...) Berontottak a szobába. (...) Az elsők ránk üvöltöttek: " Fal felé fordulni! Kezeket föl! Féllábra állni!" Utólag megsaccolni sem tudom, mennyi ideig tarthatott ez, de biztos, hogy legalább két óra hosszat. Akik átvonultak, belénk rugdostak, nyakleveseket adtak, gumibottal ütöttek, szuronyukkal böködtek felénk, stb."
1950 nyarán a kommunista diktatúra "megegyezésre" akarta kényszeríteni a magyar katolikus egyházat. Ezért internálták az országban élő szerzetesek mintegy negyedét (közel 3000 főt, köztük 50 piaristát), majd megtiltották a rendek működését, és elvették épületeiket. Bár a kikényszerített "megegyezés" alapján a piarista rendet végül a hatalom nem számolta föl teljesen, hanem két iskolára korlátozta működését, az 1950. év a rend magyarországi történetének legsúlyosabb megpróbáltatását jelentette.
"A szerzetesek a padláson laktak a földön, matracon, egymás mellett. (...) A püspöki palota kápolnájában miséztek. (...) Próbálták hasznosan tölteni az időt: angoltanfolyamot tartottak, jó hangulatú Kalazancius-ünnepélyt rendeztek, kugliztak, a nővérek pedig énekkart szerveztek."
