Adventi naptár a Piarista Központi Könyvtárban
A karácsonyi készület, az advent a sötétség ideje, amikor a régi hagyomány szerint naponként, később hetenként egy-egy újabb gyertya meggyújtásával jelezzük a várakozásunkat karácsony ünnepére, amikor a megszületett Üdvözítő érkezése teljes fénnyel ragyogja be napjainkat. Ehhez a készülethez szeretnénk hozzájárulni minden napra egy-egy adventi gondolattal, verssel, novellával, amelyeket piarista atyák és öregdiákok gondolataiból válogattunk. A képi illusztrációk a Központi Könyvtár muzeális gyűjteményének más köteteiből származnak.
Katona Dienes SchP, a piarista növénynemesítő
1874. június 9-én, 150 éve halt meg Katona Dienes SchP. Az alábbiakban a polihisztor Katona életművére emlékezünk kiadott munkái révén.
Amerika ábrázolások Ptolemaiosz Geographia Universalis című művének 1542-es kiadásában
A bázeli nyomdász, Heinrich Petri (1508-1579), több alkalommal is megjelentette Klaudiosz Ptolemaiosz (c. 87-165) Pirchkeimer Willibald (1470-1530) által lefordított Geographia Universalis című művét Sebastian Münster (1488-1552) szerkesztésében. A könyv egyebek között tartalmazza a korai Amerika-ábrázolások gyöngyszemeit, amelyekkel az átdolgozott kiadás a Cosmographia részeként az elkövetkezendő évtizedekben a kor egyik legsikeresebb és legkeresettebb művévé vált.
1848. március 15-e a korabeli sajtó tükrében
Az 1848. márciusi események egyik sarkpontja a Landerer és Heckenast nyomdában a Nemzeti dal és a 12 pont kinyomtatása. A reformkor elejétől kezdve megfigyelhető a folyamat, hogy az egyes politikai irányzatok saját folyóiratot szereztek meg maguknak, hogy így juttassák el minél szélesebb közvélemény felé nézeteiket.
Petőfi-relikviák a könyvtárban - Hiteles források Petőfi kultuszához
Petőfi ikonikus alakja irodalmunkban, nemzeti emlékezetünkben megkerülhetetlen, s külön figyelmet érdemel piarista öregdiákként. Az életmű számtalan kiadást, újraértelmezést élt meg, mi rövid összeállításunkban a Petőfi-kultusz megszületésének forrásaira, az irodalmi művek első megjelenéseire helyezzük a hangsúlyt.
Hevesy György a piarista iskolában
1885. augusztus 1-jén született Hevesy György, aki 80 éve kapott kémiai Nobel-díjat „a kémiai folyamatok vizsgálatában radioaktív izotópok indikátorként való alkalmazásáért”. Nézzük meg, hogy alma matere, a budapesti Piarista Gimnázium milyen természettudományos alapokat nyújtott neki a későbbi tanulmányaihoz, kutatásai kibontakoztatásához.
A piarista szent, Pirotti Pompilius hazai tiszteletéről
„A fenséges egek trónjáról Pompilius nagy
Boldogan és szelíden néz titeket s a hazát.
Rátok gondolván s honára a mennyei kincsek
Bőségét kegyesen osztja ki áldva keze.
Hát mi talán ne utánozzuk Pompilius élet
Annyi sok érdemeit? fáradozásait és
Hogy hite mily nagy volt mennyit tett, mennyi dicsőség
Érte ki nem tudná? tudja a hála meg a
Ötödikes diákok a piarista könyvtárban
Budapest XIV. Kerületi Jókai Mór Általános Iskola 5. évfolyamos diákjai látogatták meg intézményünket.
Egy dunántúli mandulafáról - piarista olvasatban
A mostanában virágzó mandulafák juttatták eszünkbe Janus Pannonius Egy dunántúli mandulafáról című költeményét. S hogy mi köze van a piaristáknak az Európa-szerte ismert és elismert humanista poétához, az alábbiakban kiderül.
Piarista öregdiákok részvétele az 1848/1849-es eseményekben
„Talán nem is tudják az urak, hogy én is növendékük voltam, s hogy tudományomat, s hazafiúi érzésemet önök, ha nem is egész kiterjedéssel, de legalább első magvait és talpkövét vetették és csepegtették belém: azért is e hasznos szerzet iránt hálás érzéssel lenni meg nem szűnök.